|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Magyarországon élő iraki demokratikus ellenzékiek nyilatkozata
" Az iraki rezsim lábbal tiporja az emberi jogokat, a népet
állandó elnyomás alatt tartja, a kurd nép ellen pedig vegyi
fegyverekkel is irtó háborút folytat. Ezek után Kuvait megszállása
csak újabb bizonyítékkal szolgál Szaddám Huszein, véres kezű
diktátor veszélyes politikájáról, amely szöges ellentétben áll
népünk és a szomszédos népek érdekeivel.
"
SZER, Magyar híradó:
Szállított-e fegyvert Iraknak Magyarország?
"A magyar hadiipari tevékenység keretén belül valóban folyik,
folyt - legalábbis az elmúlt időszakban - különböző fegyverek
előállítása. Gyalogsági fegyverekre, rádiótechnikai,
híradástechnikai berendezésekre, hadtápfelszerelési cikkekre
gondolok. Elképzelhető, hogy ezek exportja valamilyen irányban - ez
szinte minden országnak természetes törekvése - hogy exportra
kerülnek - hiszen ezek jelentős bevételt jelentenek minden ország
számára. Azonban ezek a tranzakciók Honvédelmi Minisztérium
közreműködése nélkül zajlódnak le. Erről semmiféle formában a
Honvédelmi Minisztériumot nem kötelesek az exportengedéllyel
rendelkező vállalatok tájékoztatni.
- Az állam kell, hogy vállalja a felelősséget Magyarországon a
fegyvereladásokért, mert szabályozás tiltja, hogy olyan országokba
történjen fegyverexport, ahol háborús feszültség van."
|
|
|
|
|
|
|
Pro Renovanda Cultura Hungariae: alapítványrendszer az oktatás,
a művészetek, a közművelődés megújítására (1. rész)
|
1990. április 3., kedd - Pro Renovanda Cultura Hungariae
elnevezésssel 36 szakalapítványból álló alapítványrendszert hívott
életre a művelődési kormányzat. Az oktatás, a kutatás és a
művészetek különböző ágainak támogatására, a közművelődés
megújítására, valamint a környezetvédelmi szemlélet kialakítására
hivatott, 1,1 milliárd forint tőkéjű rendszer létrehozását Glatz
Ferenc művelődési miniszter kedden a minisztériumban jelentette be
az újságíróknak.
Glatz Ferenc - utalva arra, hogy feltehetőleg utolsó alkalommal tart tárcavezetőként a minisztériumban sajtótájékoztatót - visszatekintett az elmúlt évi tevékenységükre, amikoris a minisztérium kialakította új kultúrpolitikai porgramjának alapelveit. Célul tűzték ki, hogy az állam adja fel ellenőrző szerepét a kultúra területén is. Elképzelésük volt továbbá, hogy kialakítják a kultúra menedzselésnek új formáit, lehetőséget adva az egyéni képességek mind jobb kibontakoztatásához. Mindezt pályázatrendszerrel akarták megvalósítani, amelyben megfelelően biztosíthatják a nyilvánosságot, a mindenki számára való hozzáférhetőséget, az odaítélt összegek nyomonkövethetőségét, s - független kuratóriumok felállításával - az értékelésbe, elosztásba mindinkább bevonhatják a társadalmat is. E célok érdekében mozgósították a minisztérium rendelkezésére álló alapokat és összegeket, s az eddig is rendelkezésre álló pénz szétosztási módszerét megváltoztatva létrehozták az alapítványrendszert.
Az alapítványrendszert kuratórium irányítja, amelynek tagjai: Csoóri Sándor, Csurgay Árpád, Enyedi György, Glatz Ferenc, Király TIbor, Konrád György, Kosáry Domokos, Szentágothai János, Tigyi József; elnöki teendőit Glatz Ferenc látja el. A Kuratórium - amely már megalakult - az első félév végén az elnököt tagjai közül választja meg. Emellett - várhatóan április folyamán - valamennyi részalapítvány saját kuratóriumot hoz létre, amelyek a továbbiakban önállóan működnek; az alapítványok nyitottak, támogathatóak. Várhatóan májusban hirdetik meg a pályázatokat, aemlyeken egyének, intézmények, adott munkára alakult team-ek egyaránt részt vehetnek. (folyt.köv.)
1990. április 3., kedd 16:58
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|