|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Magyarországon élő iraki demokratikus ellenzékiek nyilatkozata
" Az iraki rezsim lábbal tiporja az emberi jogokat, a népet
állandó elnyomás alatt tartja, a kurd nép ellen pedig vegyi
fegyverekkel is irtó háborút folytat. Ezek után Kuvait megszállása
csak újabb bizonyítékkal szolgál Szaddám Huszein, véres kezű
diktátor veszélyes politikájáról, amely szöges ellentétben áll
népünk és a szomszédos népek érdekeivel.
"
SZER, Magyar híradó:
Szállított-e fegyvert Iraknak Magyarország?
"A magyar hadiipari tevékenység keretén belül valóban folyik,
folyt - legalábbis az elmúlt időszakban - különböző fegyverek
előállítása. Gyalogsági fegyverekre, rádiótechnikai,
híradástechnikai berendezésekre, hadtápfelszerelési cikkekre
gondolok. Elképzelhető, hogy ezek exportja valamilyen irányban - ez
szinte minden országnak természetes törekvése - hogy exportra
kerülnek - hiszen ezek jelentős bevételt jelentenek minden ország
számára. Azonban ezek a tranzakciók Honvédelmi Minisztérium
közreműködése nélkül zajlódnak le. Erről semmiféle formában a
Honvédelmi Minisztériumot nem kötelesek az exportengedéllyel
rendelkező vállalatok tájékoztatni.
- Az állam kell, hogy vállalja a felelősséget Magyarországon a
fegyvereladásokért, mert szabályozás tiltja, hogy olyan országokba
történjen fegyverexport, ahol háborús feszültség van."
|
|
|
|
|
|
|
Csapadékhiány - Néhány nap múlva keződik az öntözés
|
1990. március 9., péntek - Az évtized legszárazabb tele van
mögöttünk. E sok szempontból kellemes körülmény a mezőgazdaságban
szinte vészhelyzetet teremtett. Helyenként, mint például a
Közép-Tiszavidék egyes termőtájain, már most 130-160 milliméter
közötti a talaj csapadékhiánya. Jász-Nagykun-Szolnok megye
szekemberei szerint a megye határában található mintegy 150 ezer
hektár őszi kalászosnak körülbelül az egyharmadát máris
veszélyezteti a vízhiány. A télen elmaradt hó, a télutó esőhiánya
után tovább súlyosbították a helyzetet az elmúlt napok talajszárító
szélviharai.
Mindezt nyilvánvalóvá teszi, hogy az idén nagyon korán meg kell kezdeni az öntözést. A térség vízügyi intézményei hozzáfogtak az előkészítéshez: a Tisza és a mellékfolyói mentén már dolgoznak azon, hogy az öntözőtelepek mielőbb üzemkészek legyenek. A Nagykunságban, a Tiszazugban napokon belül üzembe helyezik az első öntözőberendezéseket is. A gabonafélékre, évelő kertészeti és takarmánynövényekre juttatnak velük csapadékot. A Tisza-tó öntöző-rendszeréből 80-100 ezer hektár mezőgazdaságilag művelt terület kaphat éltető vizet. (MTI)
1990. március 8., csütörtök 21:14
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|