|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Magyarországon élő iraki demokratikus ellenzékiek nyilatkozata
" Az iraki rezsim lábbal tiporja az emberi jogokat, a népet
állandó elnyomás alatt tartja, a kurd nép ellen pedig vegyi
fegyverekkel is irtó háborút folytat. Ezek után Kuvait megszállása
csak újabb bizonyítékkal szolgál Szaddám Huszein, véres kezű
diktátor veszélyes politikájáról, amely szöges ellentétben áll
népünk és a szomszédos népek érdekeivel.
"
SZER, Magyar híradó:
Szállított-e fegyvert Iraknak Magyarország?
"A magyar hadiipari tevékenység keretén belül valóban folyik,
folyt - legalábbis az elmúlt időszakban - különböző fegyverek
előállítása. Gyalogsági fegyverekre, rádiótechnikai,
híradástechnikai berendezésekre, hadtápfelszerelési cikkekre
gondolok. Elképzelhető, hogy ezek exportja valamilyen irányban - ez
szinte minden országnak természetes törekvése - hogy exportra
kerülnek - hiszen ezek jelentős bevételt jelentenek minden ország
számára. Azonban ezek a tranzakciók Honvédelmi Minisztérium
közreműködése nélkül zajlódnak le. Erről semmiféle formában a
Honvédelmi Minisztériumot nem kötelesek az exportengedéllyel
rendelkező vállalatok tájékoztatni.
- Az állam kell, hogy vállalja a felelősséget Magyarországon a
fegyvereladásokért, mert szabályozás tiltja, hogy olyan országokba
történjen fegyverexport, ahol háborús feszültség van."
|
|
|
|
|
|
|
Fórum a demokratikus, nemzeti kibontakozásért
|
1989. december 9., szombat - ,,Még nem múlt el társadalmunk politikai szétesésének veszélye. Többen - egyes szűkebb csoportok érdekei, illetve személyes ambícióik előtérbe helyezésével - veszélyeztetik a nemzeti érdekek elsődlegességét, és a korábbi politikai megegyezéseket is.,, Egyebek között e veszélyre figyelmeztet az a meghívó, amelyet a demokratikus, nemzeti kibontakozásért elnevezésű fórum résztvevőinek küldtek meg az eszmecsere szervezői. A Budapesten, a Kulturinnov Vállalat várbeli épületében szombaton délelőtt kezdődött tanácskozás résztvevői - politikai, társadalmi, érdekképviseleti szervezetek képviselői, szuverén politikai, közéleti és tudós személyiségek - előtt a politikai átalakulás kérdéseit Bihari Mihály politológus elemezte. Szélesebb kitekintést adva hangoztatta: a szocialista országok ismét történelmet írnak. Külön-külön, más-más módon, de a kommunista világrend ellen lépnek fel, amelyet kikezdhetetlennek gondoltak megalkotói. Ami Magyarországon lezajlott, példátlan, de már nem egyedülálló jelenség. Példátlansága abból fakad, hogy az uralkodó, bolsevik típusú kommunista párt békés eszközökkel járult hozzá - külső erők nyomására - az egypártrendszerű diktatúra lebontásához. Véleménye szerint az MSZP októberi mgalakulásával a hiteles baloldali párt még nem jött létre, de pár év távlatában reális esélye van rá, hogy megszervezze önmagát. Szólt arról, hogy kialakulóban van a háromközpontú politikai rendszer, a népi, nemzeti, demokratikus centrum, a szociálliberális centrum, illetve az európai értelembe vett baloldal részvételével. Megfogalmazta azt is, hogy ily módon lehetőség nyílik egymás kölcsönös ellenőrzésére. Szociológiai elemzésében rámutatott arra is, hogy ma még egyetlen pártnak sincs, visszaigazolható bázisa. Általános megfigyeléseként szólt arról, hogy a pártok önmagukat túlértékelik, jóllehet nincs azonosítható karakterük. Szerinte a választások után a mértékadó nyolc-tíz párt közül sem lesz olyan, amely abszolút többséget szerezhet a Parlamentben. (MTI)
1989. december 9., szombat 12:24
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|