|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Magyarországon élő iraki demokratikus ellenzékiek nyilatkozata
" Az iraki rezsim lábbal tiporja az emberi jogokat, a népet
állandó elnyomás alatt tartja, a kurd nép ellen pedig vegyi
fegyverekkel is irtó háborút folytat. Ezek után Kuvait megszállása
csak újabb bizonyítékkal szolgál Szaddám Huszein, véres kezű
diktátor veszélyes politikájáról, amely szöges ellentétben áll
népünk és a szomszédos népek érdekeivel.
"
SZER, Magyar híradó:
Szállított-e fegyvert Iraknak Magyarország?
"A magyar hadiipari tevékenység keretén belül valóban folyik,
folyt - legalábbis az elmúlt időszakban - különböző fegyverek
előállítása. Gyalogsági fegyverekre, rádiótechnikai,
híradástechnikai berendezésekre, hadtápfelszerelési cikkekre
gondolok. Elképzelhető, hogy ezek exportja valamilyen irányban - ez
szinte minden országnak természetes törekvése - hogy exportra
kerülnek - hiszen ezek jelentős bevételt jelentenek minden ország
számára. Azonban ezek a tranzakciók Honvédelmi Minisztérium
közreműködése nélkül zajlódnak le. Erről semmiféle formában a
Honvédelmi Minisztériumot nem kötelesek az exportengedéllyel
rendelkező vállalatok tájékoztatni.
- Az állam kell, hogy vállalja a felelősséget Magyarországon a
fegyvereladásokért, mert szabályozás tiltja, hogy olyan országokba
történjen fegyverexport, ahol háborús feszültség van."
|
|
|
|
|
|
|
Árpád-kori templomról - a komlói városszépitők kiadványa
|
1989. február 18. szombat - Komló legrégibb, legszebb műemléke az az Árpád-kori templom, amely a mánfai városrészben az erdő alján áll. A honismereti és városszépítő egyesület gondozásában harminc oldalas könyvecske jelent meg a középkori épületről. Ez az első honismereti kiadvány a mecseki iparvárosban. Baranyában tíz Árpád-kori templomot tartanak számon, közülük talán a mánfai a legrégibb: valószínűleg a XI-XII. század fordulóján emelték. A népi mondák kapcsolatba hozzák Szent Istvánnal, a tatárjárással és a török hódoltsággal is. A leromlott állagu templomot 1975-ben eredeti szépségében helyreállították.
A pécsi püspökség és a komlói tanács megállapodott, hogy a szép kis templomban odaillő kulturális programokat szerveznek. A mánfai műemléképület lett a ,,komlói nyár,, elnevezésű eseménysorozat fő helyszíne. Eddig ötvennél több hangversenyt és tíznél több kiállítást rendeztek benne. Nem lévén villany a templomban, a programok idején gyertyák százai adnak hangulatos világítást. A komlói városszépítők kiadványa az első önálló mű a 800 éves épületről. A könyvecske tartalmazza azokat a verseket is, amelyeket költők - köztük a Pécsett élő Csorba Győző-írtak a nemesen egyszerű, bájos mecseki templomról. A kiadványhoz Mánfán és Komlón lehet hozzájutni. (MTI)
1989. február 17., péntek 23:09
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|