|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Magyarországon élő iraki demokratikus ellenzékiek nyilatkozata
" Az iraki rezsim lábbal tiporja az emberi jogokat, a népet
állandó elnyomás alatt tartja, a kurd nép ellen pedig vegyi
fegyverekkel is irtó háborút folytat. Ezek után Kuvait megszállása
csak újabb bizonyítékkal szolgál Szaddám Huszein, véres kezű
diktátor veszélyes politikájáról, amely szöges ellentétben áll
népünk és a szomszédos népek érdekeivel.
"
SZER, Magyar híradó:
Szállított-e fegyvert Iraknak Magyarország?
"A magyar hadiipari tevékenység keretén belül valóban folyik,
folyt - legalábbis az elmúlt időszakban - különböző fegyverek
előállítása. Gyalogsági fegyverekre, rádiótechnikai,
híradástechnikai berendezésekre, hadtápfelszerelési cikkekre
gondolok. Elképzelhető, hogy ezek exportja valamilyen irányban - ez
szinte minden országnak természetes törekvése - hogy exportra
kerülnek - hiszen ezek jelentős bevételt jelentenek minden ország
számára. Azonban ezek a tranzakciók Honvédelmi Minisztérium
közreműködése nélkül zajlódnak le. Erről semmiféle formában a
Honvédelmi Minisztériumot nem kötelesek az exportengedéllyel
rendelkező vállalatok tájékoztatni.
- Az állam kell, hogy vállalja a felelősséget Magyarországon a
fegyvereladásokért, mert szabályozás tiltja, hogy olyan országokba
történjen fegyverexport, ahol háborús feszültség van."
|
|
|
|
|
|
|
Demszky Gábor sajtótájékoztatója (1. rész)
|
1990. november 2., péntek - A Városháza elsődlegesen a beteg
hajléktalanok kórházi elhelyezését kívánja megoldani. Néhány napon
belül azonban egy 60 személyes átmeneti szállást is megnyitnak a
fővárosban a hajléktalanok elhelyezésére - jelentette be Demszky
Gábor, Budapest főpolgármestere pénteki sajtótájékoztatóján, amelyen
döntően a hajléktalan-ügy összefüggései kerültek napirendre.
A fővárosi vasúti pályaudvarokon néhány napja olyan tarthatatlan helyzet alakult ki - állapította meg Demszky Gábor -, amely egyaránt feszültséget jelentett a lakosság, az utazók és a vasutasok számára. A probléma megoldását nagyban nehezíti, hogy a pályaudvarokon jelentős a külföldiek száma, s velük szemben csak idegen-rendészeti eljárás során lehet fellépni.
A főváros célja az - mint azt Demszky Gábor megfogalmazta -, hogy azok a kerületek, amelyek vállalják a hajléktalanok szálláshelyeinek működtetését, előnybe kerüljenek az erre nem vállalkozó kerületekkel szemben. Természetszerű azonban, hogy ez utóbbi kerületeknek anyagilag azért hozzá kell majd járulniuk a másutt létesített átmeneti szállások fenntartásához. Egyébként azt szeretnék, hogy minél több szálláshely működjön, egyenként kisebb létszámmal. A laktanyaméretű elhelyezés ugyanis előbb-utóbb jelentős problémákat okozhat.
Barna Sándor, Budapest rendőrfőkapitánya, beszámolva az elmúlt két éjszaka rendőri akcióiról, elmondta: elsődlegesen a vasút működését zavaró tényezők felszámolására törekedtek. A razziát egyértelműen nem a hajléktalanok, hanem a köztük megbújó bűnözők ellen hajtották végre. Csütörtökön éjjel a 374 igazoltatott személy közül 51-et állítottak elő. A várakozások ellenére azonban szinte alig találtak hajléktalant a tározókban veszteglő vasúti kocsikban. A hajléktalanok ügye - a főkapitány szerint - nem rendőri ügy. Különösen igaz ez a külföldiek esetében, ahol egyértelműen a jogalkotóknak kellene lépniük.
Demszky Gábor szólt Göncz Árpád hozzá intézett leveléről is, melyben a köztársasági elnök az emberiesség nevében kérte a főpolgármestert arra, hogy segítsen társadalmunk e legelesettebb tagjainak. Levelet küldött Helmut Zilk, Bécs főpolgármestere is, aki közös fellépést sürget a Közép-Európában egyre súlyosabb problémát jelentő menekültkérdés megoldásához, s javasolja: Bécs, Budapest és Prága főpolgármesterei kérjenek segítséget az európai államoktól az egyre növekvő menekültáradat okozta feszültségek megoldásához. (folyt. köv.)
1990. november 2., péntek 18:30
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|