|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Magyarországon élő iraki demokratikus ellenzékiek nyilatkozata
" Az iraki rezsim lábbal tiporja az emberi jogokat, a népet
állandó elnyomás alatt tartja, a kurd nép ellen pedig vegyi
fegyverekkel is irtó háborút folytat. Ezek után Kuvait megszállása
csak újabb bizonyítékkal szolgál Szaddám Huszein, véres kezű
diktátor veszélyes politikájáról, amely szöges ellentétben áll
népünk és a szomszédos népek érdekeivel.
"
SZER, Magyar híradó:
Szállított-e fegyvert Iraknak Magyarország?
"A magyar hadiipari tevékenység keretén belül valóban folyik,
folyt - legalábbis az elmúlt időszakban - különböző fegyverek
előállítása. Gyalogsági fegyverekre, rádiótechnikai,
híradástechnikai berendezésekre, hadtápfelszerelési cikkekre
gondolok. Elképzelhető, hogy ezek exportja valamilyen irányban - ez
szinte minden országnak természetes törekvése - hogy exportra
kerülnek - hiszen ezek jelentős bevételt jelentenek minden ország
számára. Azonban ezek a tranzakciók Honvédelmi Minisztérium
közreműködése nélkül zajlódnak le. Erről semmiféle formában a
Honvédelmi Minisztériumot nem kötelesek az exportengedéllyel
rendelkező vállalatok tájékoztatni.
- Az állam kell, hogy vállalja a felelősséget Magyarországon a
fegyvereladásokért, mert szabályozás tiltja, hogy olyan országokba
történjen fegyverexport, ahol háborús feszültség van."
|
|
|
|
|
|
|
Antall-interjú (1.rész)
|
Heltai András, az MTI tudósítója jelenti:
new York, 1990. október 16. kedd (MTI-tud.) -
Biztosítottam az amerikai zsidó vezetőket, hogy Magyarországon
nincs antiszemita hullám, s ha volna politikai antiszemitizmus, az
ellen a kormány fellépne. Ugyanakkor semmiféle, antiszemitizmussal
kapcsolatos félreértésre sem kerülhet sor. Felhívtam a figyelmet,
hogy a magyar zsidókat és a nem-zsidókat egyaránt nagy felelősség
terheli a kérdésben - hangoztatta Antall József a keddi
tanácskozás után.
- Szélsőséges jelenségek vannak, mint mindenütt a világon. A kérdéssel kapcsolatos vádak egy része olyan, hogy azokat el lehet oszlatni. Megítélésem szerint azonban ez nehéz, ha a vádat túlhangsúlyozzák vagy Magyarország képének megrontására használják fel.
Mint Antall magyar újságíróknak elmondotta, az amerikai zsidó vezetők elismeréssel nyilatkoztak Magyarország szerepéről a szovjet zsidók kivándorlásában és a magyar kormány egyéb intézkedéseit illetően.
A találkozón Shalom Comay, az amerikai Zsidó Bizottság elnöke köszöntötte a magyar vendégeket. Az egyik részvevő, Max Kampelman nagykövet, aki legutóbbi a koppenhágai EBEÉ tanácskozáson vezette az amerikai küldöttséget, kijelentette: - Kitűnő találkozó volt. Behatóan megismerkedhettünk a magyar miniszterelnök személyiségével. Úgy érzem, nagy mértékben meggyőzött bennünket, s úgy látjuk: a magyar vezetés elkötelezett a demokrácia mellett. Ez megnyugtató.
Antall egyébként elmondotta: a Külpolitikai Tanácsban folytatott megbeszélésein a legnagyobb érdeklődést az a figyelmeztetése keltette, hogy nem szabad megismétlődnie 1956-nak, amikor a szuezi válság elterelte a figyelmet a magyar szabadságharcról. - Most pedig az öbölválság játszaná ezt a szerepet, eltérítve a figyelmet az új demokráciák sorsáról. (folyt.)
1990. október 16., kedd 22:09
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|