|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Magyarországon élő iraki demokratikus ellenzékiek nyilatkozata
" Az iraki rezsim lábbal tiporja az emberi jogokat, a népet
állandó elnyomás alatt tartja, a kurd nép ellen pedig vegyi
fegyverekkel is irtó háborút folytat. Ezek után Kuvait megszállása
csak újabb bizonyítékkal szolgál Szaddám Huszein, véres kezű
diktátor veszélyes politikájáról, amely szöges ellentétben áll
népünk és a szomszédos népek érdekeivel.
"
SZER, Magyar híradó:
Szállított-e fegyvert Iraknak Magyarország?
"A magyar hadiipari tevékenység keretén belül valóban folyik,
folyt - legalábbis az elmúlt időszakban - különböző fegyverek
előállítása. Gyalogsági fegyverekre, rádiótechnikai,
híradástechnikai berendezésekre, hadtápfelszerelési cikkekre
gondolok. Elképzelhető, hogy ezek exportja valamilyen irányban - ez
szinte minden országnak természetes törekvése - hogy exportra
kerülnek - hiszen ezek jelentős bevételt jelentenek minden ország
számára. Azonban ezek a tranzakciók Honvédelmi Minisztérium
közreműködése nélkül zajlódnak le. Erről semmiféle formában a
Honvédelmi Minisztériumot nem kötelesek az exportengedéllyel
rendelkező vállalatok tájékoztatni.
- Az állam kell, hogy vállalja a felelősséget Magyarországon a
fegyvereladásokért, mert szabályozás tiltja, hogy olyan országokba
történjen fegyverexport, ahol háborús feszültség van."
|
|
|
|
|
|
|
Pártvélemények - SZDSZ
|
1990. október 14., vasárnap - A Szabad Demokraták Szövetsége
abban bízik, hogy a választási eredmények megnyitják az utat ahhoz:
az ország Házában is normalizálódjanak a viszonyok, s végre kezdetét
vegye a tárgyszerű, indulatoktól mentes munka - e szavakkal
kommentálta röviddel este 10 óra után a választások addig ismertté
vált adatait Kis János, az SZDSZ elnöke.
Az SZDSZ központjában - amelyet vasárnap este zsúfolásig töltöttek a párt szimpatizánsai, valamint a hazai és külföldi újságírók - egyúttal azt is bejelentette a szabad demokraták vezető politikusa: az SZDSZ immár Budapest főpolgármesterének tekinti Demszky Gábort.
Kis János a pártot irányító ügyvivői testület nevében a továbbiakban elmondta: a szabad demokraták minden segítséget megadnak majd a liberális többségű önkormányzatoknak, s éppen ezért létrehoznak egy szakértői háttérintézményt is. Az SZDSZ elnöke külön hangsúlyozta azt is: szeretnék ha ezekből az önkormányzati testületekből végleg eltűnne a korrupció, amely az elmúlt évtizedek helyhatóságainak jellemzője volt. (MTI)
1990. október 14., vasárnap 23:17
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|