|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Magyarországon élő iraki demokratikus ellenzékiek nyilatkozata
" Az iraki rezsim lábbal tiporja az emberi jogokat, a népet
állandó elnyomás alatt tartja, a kurd nép ellen pedig vegyi
fegyverekkel is irtó háborút folytat. Ezek után Kuvait megszállása
csak újabb bizonyítékkal szolgál Szaddám Huszein, véres kezű
diktátor veszélyes politikájáról, amely szöges ellentétben áll
népünk és a szomszédos népek érdekeivel.
"
SZER, Magyar híradó:
Szállított-e fegyvert Iraknak Magyarország?
"A magyar hadiipari tevékenység keretén belül valóban folyik,
folyt - legalábbis az elmúlt időszakban - különböző fegyverek
előállítása. Gyalogsági fegyverekre, rádiótechnikai,
híradástechnikai berendezésekre, hadtápfelszerelési cikkekre
gondolok. Elképzelhető, hogy ezek exportja valamilyen irányban - ez
szinte minden országnak természetes törekvése - hogy exportra
kerülnek - hiszen ezek jelentős bevételt jelentenek minden ország
számára. Azonban ezek a tranzakciók Honvédelmi Minisztérium
közreműködése nélkül zajlódnak le. Erről semmiféle formában a
Honvédelmi Minisztériumot nem kötelesek az exportengedéllyel
rendelkező vállalatok tájékoztatni.
- Az állam kell, hogy vállalja a felelősséget Magyarországon a
fegyvereladásokért, mert szabályozás tiltja, hogy olyan országokba
történjen fegyverexport, ahol háborús feszültség van."
|
|
|
|
|
|
|
Az Országgyűlés rendkívüli ülésszaka - hétfő (3. rész)
|
Ám az elmúlt fél órában történt hozzászólások pártpolitikai fórummá alakítják át az Országgyűlést, márpedig a Parlament nem erre való - hangsúlyozta. Az MDF frakcióvezetője által ismertetett nyilatkozatra utalva leszögezte: egyetlen pártnak sincs joga, sőt lehetősége se szabad, hogy legyen felhívásokat intézni napirend előtt a többi párthoz és a közvéleményhez. Kifejtette: áldatlan állapotokat fog előidézni, ha a parlamenten kívüli munkában is az a kapkodás uralkodik el, ami az Országgyűlés utóbbi tevékenységét jellemezte. Az ideiglenes köztársasági elnöknek joga van meghatároznia a helyhatósági választások idejét, s nem lenne szerencsés, ha ebben a Parlament befolyásolná. Orbán Viktor egyébként is kételyeit hangoztatta azzal kapcsolatban, hogy a szükséges törvények hiányában jelölte meg az ideiglenes köztársasági elnök a választások napját. Különösen szerencsétlen lenne egyelőre azt szorgalmazni, hogy az időpontot hozzák előre - mondta a Fidesz frakcióvezetője, s kérte Kónya Imrétől az indítvány visszavonását.
Kónya Imre válaszában azzal érvelt, hogy az ország érdekét szolgálná az önkormányzati választások előrehozása. Úgy vélekedett, hogy ha a Tisztelt Ház fokozott törvényalkotó munkával elősegítené a két törvény mielőbbi elfogadását, lenne értelme a javaslatnak, s az nem csorbítaná a köztársasági elnök jogkörét.
Végezetül szót kért Torgyán József is, aki a Kisgazdapárt nevében támogatásáról biztosította az MDF előterjesztését. (folyt. köv.)
1990. június 18., hétfő 13:11
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|