|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Magyarországon élő iraki demokratikus ellenzékiek nyilatkozata
" Az iraki rezsim lábbal tiporja az emberi jogokat, a népet
állandó elnyomás alatt tartja, a kurd nép ellen pedig vegyi
fegyverekkel is irtó háborút folytat. Ezek után Kuvait megszállása
csak újabb bizonyítékkal szolgál Szaddám Huszein, véres kezű
diktátor veszélyes politikájáról, amely szöges ellentétben áll
népünk és a szomszédos népek érdekeivel.
"
SZER, Magyar híradó:
Szállított-e fegyvert Iraknak Magyarország?
"A magyar hadiipari tevékenység keretén belül valóban folyik,
folyt - legalábbis az elmúlt időszakban - különböző fegyverek
előállítása. Gyalogsági fegyverekre, rádiótechnikai,
híradástechnikai berendezésekre, hadtápfelszerelési cikkekre
gondolok. Elképzelhető, hogy ezek exportja valamilyen irányban - ez
szinte minden országnak természetes törekvése - hogy exportra
kerülnek - hiszen ezek jelentős bevételt jelentenek minden ország
számára. Azonban ezek a tranzakciók Honvédelmi Minisztérium
közreműködése nélkül zajlódnak le. Erről semmiféle formában a
Honvédelmi Minisztériumot nem kötelesek az exportengedéllyel
rendelkező vállalatok tájékoztatni.
- Az állam kell, hogy vállalja a felelősséget Magyarországon a
fegyvereladásokért, mert szabályozás tiltja, hogy olyan országokba
történjen fegyverexport, ahol háborús feszültség van."
|
|
|
|
|
|
|
Készül az M0-ás budapesti autópálya félgyűrű
|
1990. április 24., kedd - Megfelelő ütemben épül az M0-ás
autópálya félgyűrű, amely Budapest alatt, az M5-ös - Kecskemétre
futó - utat, illetve a budai oldalon a pécsi 6-os utat köti majd
össze, áthaladva a Csepel-szigeten. Balogh Attila, az Autópálya
Igazgatóság osztályvezetője az MTI-nek elmondta, hogy a szigetet
érintő két, együttesen csaknem 2 kilométer hosszú Duna-hídon a
gyalogjárda kialakításán, a szigetelés előkészítésén dolgoznak a
beruházók. A Csepel-szigeten a 6 kilométer hosszú út már meglévő két
burkolati rétegére most húzzák rá a legfelső, úgynevezett
kopóréteget; az érdesített homok-aszfalt, kőzúzalék keverék
terítését a technológiai előírás szerint akkor kezdik majd meg,
amikor a napi középhőmérséklet tartósan eléri a 15 fokot. A betonozó
és aszfaltozó gépláncok a pesti oldalon is dolgoznak; a soroksári és
az 50-es utat összekötő szakaszon pedig már a padkarendezés, illetve
a vízelvezető-rendszerek építése ad munkát. Hozzáláttak a Duna-Tisza
csatornát átívelő híd építésének előkészítéséhez is.
Az ütemterv szerint októberben adják át a 14,9 kilométeres M0-ás útszakaszt, s ez már valamelyest tehermentesíti a főváros közúti forgalmát. (MTI)
1990. április 23., hétfő 21:30
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|