|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Magyarországon élő iraki demokratikus ellenzékiek nyilatkozata
" Az iraki rezsim lábbal tiporja az emberi jogokat, a népet
állandó elnyomás alatt tartja, a kurd nép ellen pedig vegyi
fegyverekkel is irtó háborút folytat. Ezek után Kuvait megszállása
csak újabb bizonyítékkal szolgál Szaddám Huszein, véres kezű
diktátor veszélyes politikájáról, amely szöges ellentétben áll
népünk és a szomszédos népek érdekeivel.
"
SZER, Magyar híradó:
Szállított-e fegyvert Iraknak Magyarország?
"A magyar hadiipari tevékenység keretén belül valóban folyik,
folyt - legalábbis az elmúlt időszakban - különböző fegyverek
előállítása. Gyalogsági fegyverekre, rádiótechnikai,
híradástechnikai berendezésekre, hadtápfelszerelési cikkekre
gondolok. Elképzelhető, hogy ezek exportja valamilyen irányban - ez
szinte minden országnak természetes törekvése - hogy exportra
kerülnek - hiszen ezek jelentős bevételt jelentenek minden ország
számára. Azonban ezek a tranzakciók Honvédelmi Minisztérium
közreműködése nélkül zajlódnak le. Erről semmiféle formában a
Honvédelmi Minisztériumot nem kötelesek az exportengedéllyel
rendelkező vállalatok tájékoztatni.
- Az állam kell, hogy vállalja a felelősséget Magyarországon a
fegyvereladásokért, mert szabályozás tiltja, hogy olyan országokba
történjen fegyverexport, ahol háborús feszültség van."
|
|
|
|
|
|
|
Budapest vendége Felipe González (5. rész) - Találkozók
|
Pozsgay Imre, a Magyar Szocialista Párt köztársaságielnök-jelöltje kereste fel elsőként Felipe Gonzálezt. A magyar politikai reformokról tájékoztatva kiemelte, hogy a változások motorját az uralkodó párton belüli reformerők jelentik, ők a kezdeményezők. Hangsúlyozta: az MSZP szabad választásokat kíván, annak ellenére, hogy tisztában van vele, a választásokon fizetnie kell az elődpárt által elkövetett hibákért. Szólt arról, hogy a politikai reformok sikere szorosan összefügg a gazdasági helyzet alakulásával, mert az előbbieket veszélyeztetheti a társadalmi elégedetlenség növekedése. Rámutatott, hogy a politikai reformok támogatásához perspektívaérzet garantálására van szükség. Kijelentette: a stabilitás gazdasági feltételeinek megteremtéséhez nélkülözhetetlen a külföldi támogatás. Kulcsár Kálmán, a Hazafias Népfront elnökjelöltje a demokratikus átalakítás jogi feltételeivel ismertette meg a magas rangú vendéget. Hangsúlyozottan szólt a módosított alkotmány szerepéről a többpártrendszer garanciáinak megteremtésében. Utalt arra, hogy a jövő évi parlamenti választások után új alkotmány elfogadása lesz napirenden. Tájékoztatást adott a reformfolyamat és az igazságszolgáltatás összefüggéseiről, s arról a jogi munkáról, amely annak érdekében folyik, hogy létrejöjjenek az Európa Tanácshoz történő magyar csatlakozás jogi feltételei. Felipe González mindkét találkozón ismertette a demokratizálási folyamat során szerzett spanyol tapasztalatokat. Utalt arra, hogy a szocialista párt kormányra jutásakor nehéz gazdasági helyzetet örökölt. Ugyanakkor mindvégig nagy fontosságot tulajdonítottak annak, hogy a gazdasági struktúraváltás közepette is megőrizzék a szocialista értékeket. Véleménye szerint a szocialista mozgalmat Spanyolországban is - csakúgy, mint más államokban - a nagy fokú rugalmasság teszi erőssé, s hogy a hagyományos kommunista pártok a világon mindenütt egyre kisebbek, s egyre csökken a befolyásuk. E megbeszéléseken is kitünt: Spanyolország nemcsak rokonszenvez a magyarországi változásokkal, de kész azokat támogatni, egyrészt a tapasztalatok rendelkezésre bocsátásával, másrészt a kétoldalú kapcsolatok révén, valamint az európai közösségekben és más nemzetközi szervezetekben, illetve fórumokon. (folyt.köv.)
1989. november 8., szerda 18:49
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|