|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Magyarországon élő iraki demokratikus ellenzékiek nyilatkozata
" Az iraki rezsim lábbal tiporja az emberi jogokat, a népet
állandó elnyomás alatt tartja, a kurd nép ellen pedig vegyi
fegyverekkel is irtó háborút folytat. Ezek után Kuvait megszállása
csak újabb bizonyítékkal szolgál Szaddám Huszein, véres kezű
diktátor veszélyes politikájáról, amely szöges ellentétben áll
népünk és a szomszédos népek érdekeivel.
"
SZER, Magyar híradó:
Szállított-e fegyvert Iraknak Magyarország?
"A magyar hadiipari tevékenység keretén belül valóban folyik,
folyt - legalábbis az elmúlt időszakban - különböző fegyverek
előállítása. Gyalogsági fegyverekre, rádiótechnikai,
híradástechnikai berendezésekre, hadtápfelszerelési cikkekre
gondolok. Elképzelhető, hogy ezek exportja valamilyen irányban - ez
szinte minden országnak természetes törekvése - hogy exportra
kerülnek - hiszen ezek jelentős bevételt jelentenek minden ország
számára. Azonban ezek a tranzakciók Honvédelmi Minisztérium
közreműködése nélkül zajlódnak le. Erről semmiféle formában a
Honvédelmi Minisztériumot nem kötelesek az exportengedéllyel
rendelkező vállalatok tájékoztatni.
- Az állam kell, hogy vállalja a felelősséget Magyarországon a
fegyvereladásokért, mert szabályozás tiltja, hogy olyan országokba
történjen fegyverexport, ahol háborús feszültség van."
|
|
|
|
|
|
|
Megalakult a Rácz Sándor választási szövetség (OS)
|
1989. október 29., vasárnap - Ezúton hozzuk nyilvánosságra, hogy megalakult a Rácz Sándor választási szövetség. A szövetség megítélése szerint a Magyar Köztársaságnak népszavazás útján megválasztott, pártokon kívüli, feddhetetlen eszméihez és hazájához bizonyítottan hűséges köztársasági elnökre van szüksége a demokratikus közállapotok kialakításához, a dolgozó ember és a jog uralmának megteremtéséhez. A szövetség megítélése szerint e lagmagasabb közjogi tisztség betöltésére a Magyar Október Párt jelöltje Rácz Sándor szerszámkészítő - a Nagy-budapesti Központi Munkástanács 1956-os elnöke - a legalkalmasabb. Ezért több párt és más független szervezet tagjaiból megalakult a Rácz Sándor választási szövetség azzal a céllal, hogy elősegítse Rácz Sándor megválasztását és összehangolja a jelöltségét támogató erők tevékenységét. A szövetség tagjainak javaslatára Rácz Sándor nem vett részt a Bajcsy-Zsilinszky Endre Baráti Társaság által meghirdetett és előre nem tisztázott körülmények között megrendezett elnökjelölt-vitán, de a szövetség szándékában áll megfelelő előkészítéssel olyan nagygyűlés szervezése, ahol a köztársaságielnök-jelöltek ismertethetik és szembesthetik egymással programjukat. Kérjük mindazokat, akik segíteni kívánják Rácz Sándor megválasztását, vegyék fel a kapcsolatot szövetségünkkel az alábbi ideiglenes címen: 1011 Budapest V., Nádor (Münnich F. ) u. 19. II. 4. telefon: 153-4826 és hétfőtől pétekig 3-7 óra között. (OS)
1989. október 29., vasárnap 15:04
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|