|
|
|
|
Az önkormányzati törvény
|
------------------------
München, 1990. augusztus 5. (SZER, Világhíradó) - Vadász János:
- Pénteken késő este, pontosabban szombaton korán reggel az Országgyűlés megszavazta a sokat vitatott új kormányzati törvényt, a kormánypártok és az ellenzék kompromisszuma alapján. A törvény elfogadása lehetővé teszi, hogy a kitűzött dátumnak megfelelően szeptember 30-ikán sor kerüljön a helyhatósági választásokra, ami a rendszerváltozás szempontjából legalább olyan jelentős állomásnak ígérkezik, mint az idei tavaszi szabad parlamenti választások. Sőt, az emberek mindennapi életében, mondhatni konkrét emberközelben ez a választás jelenti az igazi rendszerváltozást - elsősorban vidéken, a falvakban, a kis településeken.
Természetesen sokkal többről van szó, mint a négy évtizedes diktatúrát, a hatalmat megtestesítő helyi kiskirályok, apparatcsikok, és bürokraták seregének a leváltásáról, és a települések lakóinak bizalmát élvező helyhatósági testületek és polgármesterek megválasztásáról. Az elfogadott törvény és a választások nyomán a politikai és gazdasági hatalom decentralizációja és demonkratizálódása indul meg Magyarországon. Decentralizálódás, mivel a központi állami intézményekben, az Országyűlésben, kormányban, minisztériumokban gyakorolt rendelkezési és döntési jogok egy része a választott helyi képviseletek kezébe kerül. És természetesen az a része, amely a települések, falvak, városok sorsát a legközvetlenebbül érinti.
Ugyanakkor országos méretű demokratizálódás is megindul, mivel a helyi képviseleteken keresztül az ország polgárai közvetlen lehetőséget kapnak és rá is kényszerülnek a szó legjobb értelmében vett politizálásra, vagyis sorsuk intézésére. (folyt.)
1990. augusztus 5., vasárnap
|
Vissza »
|
|
- Az önkormányzati törvény - 1. folyt.
|
Mert felelősségük nem merül ki abban, hogy megválasszák a helyi polgármestert és a helyi képviselő-testület tagjait. Ők azok, akik javaslatokat és panaszokat terjesztenek elő, ők gyakorolnak nyomást az általuk ismert helyi képviselőkre, hogy támogassanak, vagy elutasítsanak egy-egy, őket közvetlenül érintő indítványt, mert ezekben az ügyekben többé nem hivatkozhatnak arra, hogy majd Budapesten eldöntik a dolgot, mivel helyi képviselőik helyett nem döntheti el senki.
Minden településen ki kell majd járni a politika iskoláját, megismerni a döntések terhét és felelősségét és ebből a hatalmas rezervoárból az úgynevezett országos nagypolitika is állandóan új impulzusokat kaphat, új erőket meríthet. A törvény lényege, hogy minden településen biztosít önkormányzati képviselő-testületet, amely a település ügyeit érintő közvetlen döntéseket meghozza.
A megyei képviselő-testület hatásköre a település felé korlátozott. Az államot képviselő úgynevezett köztársasági biztosok feladata pedig elsősorban az lesz, hogy ellenőrizzék, összhangban állnak-e a helyi döntések az országos törvényekkel és indokolt esetekben kifogásukat az illetékes bíróság elé terjeszthetik.
Az önkormányzati törvényt az elkövetkező 2-3 hónap során még ki kell egészíteni az önkormányzat hatékony működéséhez szükséges más törvényekkel. Ilyen a helyi közszolgálatról, az államháztartásról és a helyi adókról szóló törvény parlamenti jóváhagyása. Az utóbbi kettő külösen fontos, mert a települések önkormányzati döntéseiből csak az valósulhat meg, amit rendelkezésükre álló forrásaikból és bevételeikből finanszírozni tudnak. (folyt.)
1990. augusztus 5., vasárnap
|
Vissza »
|
|
- Az önkormányzati törvény - 2. folyt.
|
Megindul tehát ismét egy választási kampány. A pártokat - érthető módon - jelentős részben az sarkallja, hogyan tudják megnövelni politikai súlyukat, hogyan tudják kiköszörülni a tavaszi parlamenti választásokon elszenvedett csorbákat. A helyhatósági választások igazi sikerét azonban nem egyes pártok előretörésén lehet majd lemérni, hanem csakis azon, hogy a megválasztott testületek milyen hatékonyan és milyen következetesen tudnak még élni az önkormányzat lehetőségeivel. Ez a választókon is múlik. És ebben áll a választók felelőssége is. +++
1990. augusztus 5., vasárnap
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|