|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, A munka világa:
Ne egymás ellen - mégegyszer a munkástanácsokról
"A többségi akarat önmagában kevés a törekvések, szándékok
végrehajtásához és a tovaszaladt egy esztendő tapasztalatai,
tanulságai azt bizonyítják, hogy az úgynevezett paternalista,
atyáskodó társadalom négy évtized alatt formálódott és megkövesedett
szokásait képtelenség sietve odébb lökni. Pedig a felszámolásra
ítélt vállalatok sokasodása, a pénzügyi csődök gyarapodása, a
létgondok szélesedése arra figyelmeztet, hogy ajánlatos lenne
kipróbálni az önigazgatás előnyeit, hátrányait.
Kétségtelen, akadnak zavaros ötletek, ostoba jelszavak szintjén
fogalmazott követelések, de ezek még mindig rokonszenvesebbek, mint
a kísérletet támadók érvelései, a piacgazdasági fejlődést féltők
magyarázkodásai. Hiszen ha alaposan viszgáljuk az elemzések
szövegeit, rögtön észrevehetjük, hogy kik és főleg miért védelmezik
a dolgozó részvételtől a jelenlegi vezetést a gyárak, üzemek,
vállalatok irányítását.
"
|
|
|
|
|
|
|
Az MSZDP közleménye
(OS)
|
1990. június 1., péntek - A Magyarországi Szociáldemokrata Párt alábbi közleményének szíves kiadását, melyet Országos Pártvezetőségének az ügyvivői testülettel kibővített ülésén az alábbi közleményt fogadták el:
,,Egyes politikai szervezetek június 4-ére a trianoni békeszerződés évfordulóján nagyszabású tiltakozó megmozdulást terveznek. Mivel a környező országok a békeszerződés bármilyen formában történő kétségbe vonására igen érzékenyen reagálnak, alkalmat adnának - véleményünk szerint - a magyar nemzeti kisebbségekkel szembeni újabb fellépésre.
Magyarország aláírta a Helsinki Záróokmányt, elismerve az európai határok sérthetetlenségét, így biztosra vehető, hogy a tervezett demonstrációt az európai országok is el fogják ítélni.
Egyértelmű számunkra, hogy veszélybe kerülhet a magyar nemzeti kisebbség sorsa és hazánk nemzetközi tekintélye egyaránt, ezért a Magyarországi Szociáldemokrata Párt a tervezett fellépést ellenzi, és attól elhatárolja magát.
Szükségesnek tartjuk felvállalni a határainkon túl élő magyarok nemzetiség-kisebbségi jogainak védelmét, azonban ezen jogok biztosítását tárgyalásos úton a többségi-nemzet véleményének figyelembe vételével tartjuk lehetségesnek.
Magyarországi Szociáldemokrata Párt,,
(OS)
1990. június 1., péntek 19:41
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|