|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, A munka világa:
Ne egymás ellen - mégegyszer a munkástanácsokról
"A többségi akarat önmagában kevés a törekvések, szándékok
végrehajtásához és a tovaszaladt egy esztendő tapasztalatai,
tanulságai azt bizonyítják, hogy az úgynevezett paternalista,
atyáskodó társadalom négy évtized alatt formálódott és megkövesedett
szokásait képtelenség sietve odébb lökni. Pedig a felszámolásra
ítélt vállalatok sokasodása, a pénzügyi csődök gyarapodása, a
létgondok szélesedése arra figyelmeztet, hogy ajánlatos lenne
kipróbálni az önigazgatás előnyeit, hátrányait.
Kétségtelen, akadnak zavaros ötletek, ostoba jelszavak szintjén
fogalmazott követelések, de ezek még mindig rokonszenvesebbek, mint
a kísérletet támadók érvelései, a piacgazdasági fejlődést féltők
magyarázkodásai. Hiszen ha alaposan viszgáljuk az elemzések
szövegeit, rögtön észrevehetjük, hogy kik és főleg miért védelmezik
a dolgozó részvételtől a jelenlegi vezetést a gyárak, üzemek,
vállalatok irányítását.
"
|
|
|
|
|
|
|
Románia - RMDSZ
|
Oltványi Ottó, az MTI tudósítója jelenti:
Bukarest, 1990. június 1. péntek (MTI-tud.) - A Romániai
Magyar Demokrata Szövetség kolozsvári főtitkársága pénteken
tiltakozást tett közzé, leszögezve, hogy mélységes aggodalommal
szerzett tudomást az Erdélyi Világszövetség által szervezett
magyarországi rendezvényekről. Felháborítónak tartja, hogy a
jelenlegi feszültséggel teli történelmi helyzetben romániai
területen, Temesváron provokatív tüntetést kívánt szervezni Trianon
évfordulóján. (Az Erdélyi Világszövetség erre vonatkozó felhívását
közben visszavonta.)
,,Tiltakozunk a felelőtlen akciók ellen, mert ilyen szervezésekkel a kialakult romániai körülmények között a szélsőséges nacionalista elemek növelhetik politikai befolyásukat. A provokációk ronthatják az RMDSZ választásokon elért tekintélyét, az erdélyi és egyetemes magyarság valódi érdekei ellen hatnak.
A szövetség felkér minden józanul gondolkodó magyart, hogy ítélje el az esztelen nacionalista akciókat, tartsa távol magát a rendezvényektől, ne engedjen semmilyen provokációnak. Senkinek sincs joga megkérdezésünk, beleegyezésünk nélkül érdekeinkkel és szándékainkkal ellentétesen cselekedni,, - fejeződik be a Kolozsváron kiadott tiltakozás. +++
1990. június 1., péntek 18:32
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|