|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, A munka világa:
Ne egymás ellen - mégegyszer a munkástanácsokról
"A többségi akarat önmagában kevés a törekvések, szándékok
végrehajtásához és a tovaszaladt egy esztendő tapasztalatai,
tanulságai azt bizonyítják, hogy az úgynevezett paternalista,
atyáskodó társadalom négy évtized alatt formálódott és megkövesedett
szokásait képtelenség sietve odébb lökni. Pedig a felszámolásra
ítélt vállalatok sokasodása, a pénzügyi csődök gyarapodása, a
létgondok szélesedése arra figyelmeztet, hogy ajánlatos lenne
kipróbálni az önigazgatás előnyeit, hátrányait.
Kétségtelen, akadnak zavaros ötletek, ostoba jelszavak szintjén
fogalmazott követelések, de ezek még mindig rokonszenvesebbek, mint
a kísérletet támadók érvelései, a piacgazdasági fejlődést féltők
magyarázkodásai. Hiszen ha alaposan viszgáljuk az elemzések
szövegeit, rögtön észrevehetjük, hogy kik és főleg miért védelmezik
a dolgozó részvételtől a jelenlegi vezetést a gyárak, üzemek,
vállalatok irányítását.
"
|
|
|
|
|
|
|
A napfürdő után ismét ködsapkában Pécs
|
1989. február 12., vasárnap - Vasárnap ismét ködsapka telepedett Pécsre és környékére, azután, hogy két napig verőfényben fürdött a város. Pénteken és szombaton az emberek ellepték a parkokat és a tereket. A székesegyház előtti térség - a város legvédettebb része - valóságos babakorzóvá alakult át a napsütéses időben. Sok idős ember is a szabadban élvezte a tavaszias időt. A hosszan tartó szmog után fellélegzett a mecsekaljai város.
Január 20-a óta szinte megszakítás nélkül 500-1000 méter vastag ködtakaró ülte meg a Pécsi-medencét, csak a Mecsek csúcsai láthattak napot. A város fölé boruló szürke ,,kupola,, rendkívül nyomasztóan hatott az emberek kedélyállapotára. A sűrű köd és a légmozgás hiánya fokozta a levegő szennyezettségét. A KÖJÁL folyamatosan mérte a levegő állapotát Pécs különböző pontjain. Elsősorban a szűk belvárosi utcákon és a nagy forgalmú 6-os út városi átkelő szakaszán. A közlekedésrendészet is jórészt környezetvédelmi céllal tartott rendkívüli gépjármű ellenőrzést. Noha a levegő szennyezettsége erősen megnőtt az elmúlt hetekben, szmogriadót mégsem rendeltek el, már csak annál az egyszerű oknál fogva sem, mert Pécsnek nincs szmogriadóterve. (Ilyennel csak a főváros rendelkezik.) Az illetékes egészségügyi szervek mindazonáltal óvatosságra intették a város lakosságát. Azt ajánlották, hogy a kicsinyek, a terhes anyák és az idős emberek lehetőleg ne tartózkodjanak az utcákon a reggeli és a délutáni csúcsforgalmi órákban. A gyerekek ne játsszanak a szennyezett levegőjű közterületeken. Az autósokat arra kérték, ha csak tehetik, ne közlekedjenek saját gépkocsijukkal a belvárosban. Ilyen állapotok után természetesen mindenki megváltásnak érezte, amikor felszállt a köd és kisütött a nap, ragyogó kék ég borult Pécs fölé. Vasárnap reggel azonban ismét kellemetlenül hideg, nyirkos, ködös időre ébredt a város, a fákat és a bokrokat vastag zúzmara lepte be; újra kihalt, csöndes lett a máskor oly derűs és nyüzsgő Pécs. (MTI)
1989. február 12., vasárnap 15:07
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|