|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, A munka világa:
Ne egymás ellen - mégegyszer a munkástanácsokról
"A többségi akarat önmagában kevés a törekvések, szándékok
végrehajtásához és a tovaszaladt egy esztendő tapasztalatai,
tanulságai azt bizonyítják, hogy az úgynevezett paternalista,
atyáskodó társadalom négy évtized alatt formálódott és megkövesedett
szokásait képtelenség sietve odébb lökni. Pedig a felszámolásra
ítélt vállalatok sokasodása, a pénzügyi csődök gyarapodása, a
létgondok szélesedése arra figyelmeztet, hogy ajánlatos lenne
kipróbálni az önigazgatás előnyeit, hátrányait.
Kétségtelen, akadnak zavaros ötletek, ostoba jelszavak szintjén
fogalmazott követelések, de ezek még mindig rokonszenvesebbek, mint
a kísérletet támadók érvelései, a piacgazdasági fejlődést féltők
magyarázkodásai. Hiszen ha alaposan viszgáljuk az elemzések
szövegeit, rögtön észrevehetjük, hogy kik és főleg miért védelmezik
a dolgozó részvételtől a jelenlegi vezetést a gyárak, üzemek,
vállalatok irányítását.
"
|
|
|
|
|
|
|
Az új külügyminiszter bemutatkozása
|
1990. május 25., péntek - Az új kormány külpolitikai
törekvéseinek valóraváltásában bizton építhet azokra az
eredményekre, amelyeket elődje ért el Magyarország külkapcsolatainak
formálásában. A hivatalba lépő kormány egyben köszönetét fejezi ki a
Külügyminisztérium munkatársainak a békés átmenet megvalósításához
nyújtott segítségükért - mondta Jeszenszky Géza, az Antall-kormány
újonnan kinevezett külügyminsztere pénteken, amikor a tárca
Bem-rakparti székházában rövid ismerkedő értekezleten találkozott a
minisztérium dolgozóival.
Bár a miniszteri poszt várományosaként, az átadás-átvétellel kapcsolatos tennivalók megvitatására Jeszenszky Géza már több ízben találkozott a tárca felső vezetőivel, a szélesebb körű külügyi gárdával most első alkalommal válthatott szót. Az első személyes találkozás lehetőségét az újsütetű miniszter mindenekelőtt az új kormány hivatalba lépését kísérő félelmek eloszlatására használta fel. A minisztériumok ,,kisöpréséről,, elterjedt szóbeszédet cáfolva Jeszenszky leszögezte: a kormány annak örülne, ha senkitől sem kellene megválnia. Aki a nemzet ügyének szolgálataként végezte munkáját, annak nincs oka a szorongásra, azt csak köszönet illetheti meg. A kormány megújulási törekvései azt a célt szolgálják, hogy a közigazgatás intézményei szabaduljanak meg a munkájukat hátráltató ballasztoktól, ami főként az elavult gondolatokat, eszmerendszereket érinti. Ami a személyeket illeti, Jeszenszky Géza leszögezte: mindenkire szükség van, ki Magyarország jövőjét kívánja építeni. Egyben reményét fejezte ki: a tárca minden dolgozója képes lesz arra, hogy kibontakoztassa a benne rejlő energiákat, megújulási képességet a nemzeti érdekek szolgálatában. Jeszenszky Géza bizalmat kért a kormány számára elhatározott céljainak megvalósításához, a maga részéről pedig bizalmat ajánlott a Külügyminisztérium munkatársi gárdájának.
Az új külügyminiszter mellett ugyancsak pénteken mutatkozott be Katona Tamás, a tárca politikai államtitkára. A történészi pályát politikai szerepvállalással felcserélő államtitkár úgy értékelte, hogy a ,,sikerágazatként,, számontartott Külügyminisztérium az elmúlt másfél évben valóban kitűnő munkát végzett, s ez megkönnyíti az átadás-átvételt, illetve az új vezetők beilleszkedését. Hangsúlyozta: a tárca vezetői számítanak a minisztérium jól képzett szakembergárdájára, annál is inkább mivel Magyarország csak jól felkészült emberekkel hajthatja végre ,,külpolitikai kötéltáncát,,. (MTI)
1990. május 25., péntek 18:06
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|