|
|
|
|
Irak-Kuvait - izraeli vélemények
|
Tel-Aviv, 1990. augusztus 3. péntek (MTI-tud) - Izraeli
hivatalos személyiségek csütörtöki nyilatkozataikban kifejtették, hogy
a Kuvait elleni iraki invázió ha közvetlenül nem is, de közvetve annál
nagyobb veszélyt jelent Izrael számára.
A politikusok attól tartanak, hogy Irak még jobban megerősödik, hiszen elfoglalta a világ olajforrásainak 2O százalékát. A sikeres katonai akció, amely a nyugati világot felháborította, az arab világban növeli Szaddám Husszein tekintélyét. Ezért Izrael igyekszik azokhoz a politikai erőkhöz csatlakozni, amelyek megpróbálják megrendszabályozni Szaddám Husszeint és az iraki rendszert.
Izrael vezetői csütörtökön telefonon tárgyalásokat folytattak a nyugati világ vezetőivel, és ezekről a beszélgetésekről számot adtak a televízió esti programjában. Néhány különbségre is fény derült a politikusok véleményei között. Mose Arensz védelmi miniszter úgy vélte, egy későbbi időpontban nem lehetetlen a katonai konfrontáció sem Irakkal. Figyelmeztette Irakot, vegye tekintetbe Izrael elrettentő katonai erejét. Ezzel szemben a Munkapárthoz tartozó Ezer Weizman volt védelmi miniszter kifejtette, hogy a győzelem ellenére a Kuvait elleni támadás Szaddám Husszein végének a kezdetét jelenti. Weizman szerint a nyugati világ megálljt fog parancsolni a bagdadi rendszernek. A történtek láttán mások felvetik Tel Avivban, hogy a nagyhatalmak, a a nyugati világ baráti országai nem képesek biztosítani egy kis ország létét. +++
1990. augusztus 3., péntek 07:44
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|