|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Békés megyei nagycsaládosok közös közleménye
"- önálló jelöltek állításával részt kívánunk venni az
önkormányzati választásokon;
- a választási kampány idején az egész megyére kiterjedő
figyelemfölkeltő demonstrációkkal kívánunk megjelenni céljaink
elérése érdekében;
- olyan önkormányzati képviselőket akarunk, akik a
döntéshozásnál messzemenően a családok érdekeit veszik figyelembe.
"
SZER, Mérlegen:
Vezetőcserék a gazdaságban
"A parancsuralmi
gazdaság felszámolása és a piacgazdaság kialakulása megköveteli,
hogy az állami tulajdonban lévő erőforrások zöme magántulajdonba
kerüljön, új, szuverén tulajdonsok sokasága rendelkezzék vele.
Többek között rendelkezzék azzal is, hogy az erőforrásokkal való
tényleges gazdálkodást, a magántulajdonba kerülő vállalatok, bankok,
biztosítóintézetek vezetését kikre bízza. Kis- és középvállalatok
esetében többnyire maguk az új tulajdonosok töltik majd be ezt a
funkciót, de a nagyobb egységeknél - ahol maga a tulajdon is
megoszlik sok tulajdonos között - fizetetett vezetők, menedzserek
kiválasztására lesz szükség.
"
|
|
|
|
|
|
|
Az MSZDP Agrár Egyesületének felhívása (2. rész)
(OS)
|
A kistermelők nem, vagy drágán kapnak alom- és takarmányszalmát, ennek hiányában faforgáccsal, papírral, s más hulladékkal almoznak. A liszt-, a búzaáremelés előtt annak melléktermékeivel is lehet az önköltségét csökkenteni. Import cukor? Magyarországon, nagyüzemi cukorrépa termelés mellett?
Parasztok Ti mikor égettetek a tarlóitokon szalmát, pelyvát A két százaléknál nagyobb szemveszteségért börtön járt. Nézzétek meg most a búza- és kukoricatarlók veszteségeit Nézzétek meg aratás utáni eső esetén az árván kelt kenyérgabona táblát - mintha elvetették volna, úgy zöldell. Ezeket a fogyasztókkal nem engedjük megfizettetni
Munkások Fogyasztók Alakítsátok meg a Munkástanácsokat úgy, mint 1956-ban. Meg kell védenünk a munkásérdekeket. A munkástanácsok megalakításához segítséget adunk. A helyhatósági választásokon tudjátok hol a helyetek. Mindennapi kenyerünkért nemcsak imádkozni, de harcolnunk is kell (OS)
1990. augusztus 2., csütörtök 17:56
|
Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|