|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Békés megyei nagycsaládosok közös közleménye
"- önálló jelöltek állításával részt kívánunk venni az
önkormányzati választásokon;
- a választási kampány idején az egész megyére kiterjedő
figyelemfölkeltő demonstrációkkal kívánunk megjelenni céljaink
elérése érdekében;
- olyan önkormányzati képviselőket akarunk, akik a
döntéshozásnál messzemenően a családok érdekeit veszik figyelembe.
"
SZER, Mérlegen:
Vezetőcserék a gazdaságban
"A parancsuralmi
gazdaság felszámolása és a piacgazdaság kialakulása megköveteli,
hogy az állami tulajdonban lévő erőforrások zöme magántulajdonba
kerüljön, új, szuverén tulajdonsok sokasága rendelkezzék vele.
Többek között rendelkezzék azzal is, hogy az erőforrásokkal való
tényleges gazdálkodást, a magántulajdonba kerülő vállalatok, bankok,
biztosítóintézetek vezetését kikre bízza. Kis- és középvállalatok
esetében többnyire maguk az új tulajdonosok töltik majd be ezt a
funkciót, de a nagyobb egységeknél - ahol maga a tulajdon is
megoszlik sok tulajdonos között - fizetetett vezetők, menedzserek
kiválasztására lesz szükség.
"
|
|
|
|
|
|
|
Aidan White - magyar sajtóviták (1. rész)
|
Brüsszel, 1990. augusztus 2. csütörtök (MTI-Panoráma) - A
Nemzetközi Újságíró Szövetség együttműködésre törekszik mind a
magyar kormányszervekkel, mind a kiadókkal, mind az újságírókkal,
feladatának semmiképpen sem a polémiát, hanem a sajtószabadság
intézményeinek kiépítéséhez való hozzájárulást, az újságírók
védelmét tekinti - mondotta Aidan White, a szervezet főtitkára az
MTI brüsszeli tudósítójának azokra a vitákra reagálva, amelyek
legutóbbi budapesti látogatását követték, s amelyekkel kapcsolatban
hétfőn Antall József miniszterelnök is nyilatkozatot tett a
parlamentben.
Aidan White elmondotta: semmiképpen sincs szó arról, hogy Magyarország esetében valamiféle sürgős lépést tartana szükségesnek a Nemzetközi Újságíró Szövetség, hogy nemzetközi mozgósításra készülne. Mindenki egyetért abban, hogy Magyarországon demokrácia van, és folyik a demokratikus struktúra kiépítése, amelynek a sajtószabadság alapvető részét alkotja. Jelentésében, amelyet Lengyelországban, Magyarországon és Csehszlovákiában tett körútjáról a testület elnöke és végrehajtó bizottsága elé terjeszt majd októberben, azt fogja javasolni, hogy a térség egészében tanulmányozzák a sajtószabadság kiépítését. A végrehajtó bizottság októberben ülésezik, s ha javaslatát elfogadják, akkor késő ősszel vagy a jövő évben lenne szó egy ilyen felmérésről, és csakis az illető országok újságíróinak kérése alapján.
A főtitkár feltételezése szerint talán nem ismerik eléggé a szövetség működését, és ezzel magyarázható a meghívóit ért kritika. A testület számos olyan országban is elemezte a sajtószabadság helyzetét, amelyek demokratikus berendezkedését Magyarországon mintának tekintik - így jelentést készített azokról a veszélyekről is, amelyek a sajtószabadságot Nagy-Britanniában, Ausztráliában, Belgiumban (a szervezet központjának székhelyén), Dániában fenyegetik. Noha ezeknek az országoknak nemzetközi megítélése igen jó, a demokrácia, s ezen belül a médiák demokráciája igen összetett dolog, mindíg vannak problémák, feszültségek, mondotta Aidan White..
Ezeket a felméréseket, amelyeknek készítői - neves média-szakértők - a kormányzati szervek véleményét is kikérték, általában méltatták a különböző médiákban, és a kormányok, ha nem is mindig reagáltak hivatalosan, figyelembe vették sajtópolitikájuk kialakításában. (folyt.)
1990. augusztus 2., csütörtök 15:03
|
Vissza »
|
|
Aidan White - magyar sajtóviták (2. rész)
|
Aidan White elmondotta: különleges véletlen volt, hogy éppen a sajtótörvénnyel kapcsolatos vita közepén érkezett Magyarországra. E vita akkori fordulatai fokozták magyar újságíró partnereinek aggodalmait is. A miniszterelnök azóta elhangzott nyilatkozata a kormánynak a sajtószabadsággal kapcsolatos ígéretét, törvénykezési terveit illető részeiben igen pozitív, mondotta a főtitkár, akit meglepett, hogy a sajtó minőségéről folyó vita ilyen szenvedélyessé vált Magyarországon.
Az őt tájékoztató újságírókat és őt magát az foglalkoztatta, hogy úgy érezték, nem kap kellő prioritást a sajtószabadság védelmére szolgáló struktúra kiépítése. Az újságírók az általa felkeresett három országban nem állították, hogy cenzúra van, nem állították, hogy hátrányokat szenvedtek írásaik miatt, hogy nem rendelkeznek a bírálat szabadságával - csak megfelelő törvényhozást sürgetnek, például annak megakadályozására, hogy külföldi cégek vegyék át a médiákat, ami a sajtószabadság bizonyos korlátozására vezethet. Magyarországon például a Springer meg tudta szerezni a vidéki lapok felét, s ez aggodalmat kelthet.
Aidan White szerint a jelenlegi vita várhatólag elcsitul. Szervezete a tények nyugodt, szenvedélyektől mentes elemzésére törekszik, együttműködve az összes érintett féllel. +++
Baracs Dénes (Brüsszel) MTI-Panoráma
1990. augusztus 2., csütörtök 15:06
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|