|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Békés megyei nagycsaládosok közös közleménye
"- önálló jelöltek állításával részt kívánunk venni az
önkormányzati választásokon;
- a választási kampány idején az egész megyére kiterjedő
figyelemfölkeltő demonstrációkkal kívánunk megjelenni céljaink
elérése érdekében;
- olyan önkormányzati képviselőket akarunk, akik a
döntéshozásnál messzemenően a családok érdekeit veszik figyelembe.
"
SZER, Mérlegen:
Vezetőcserék a gazdaságban
"A parancsuralmi
gazdaság felszámolása és a piacgazdaság kialakulása megköveteli,
hogy az állami tulajdonban lévő erőforrások zöme magántulajdonba
kerüljön, új, szuverén tulajdonsok sokasága rendelkezzék vele.
Többek között rendelkezzék azzal is, hogy az erőforrásokkal való
tényleges gazdálkodást, a magántulajdonba kerülő vállalatok, bankok,
biztosítóintézetek vezetését kikre bízza. Kis- és középvállalatok
esetében többnyire maguk az új tulajdonosok töltik majd be ezt a
funkciót, de a nagyobb egységeknél - ahol maga a tulajdon is
megoszlik sok tulajdonos között - fizetetett vezetők, menedzserek
kiválasztására lesz szükség.
"
|
|
|
|
|
|
|
Magyar részvétel a kuvaiti mezőgazdasági kiállításon
|
Budapest, 1989. március 6. hétfő (MTI) - A Hydroexport vállalat fásítási és öntözési eljárásokat ismertet a sivatagi arab sejkségben március 8-17-ig tartó mezőgazdasági szakkiállításon, amelynek a Hungexpo szervezésében további öt magyar résztvevője van. A Chinoin állatgyógyászati cikkeket, a Hungavis mélyhűtött baromfit, a Konsumex és a Terimpex készételeket, konzerveket, illetve sajtokat és marhahúskészítményeket kínál. Végül a badacsonyi pincegazdaság az üdítőitalok mellett palackozott vizet is kész exportálni.
Ami a magyar jelenlét nemzetközi kereteit illeti, a tavalyi számok tükrében 80-100 kuvaiti és más cég jelenlétére lehet számítani. A látogatók száma megközelítheti a 300 ezret - sokan a szomszédos országokból ruccannak át, a vásárnak jelentős regionális vonzásköre van. A bemutató fő témakörei: a baromfitartás, az élelmiszerfeldolgozás, ezen belül a tejipar tejipar. +++
1989. március 6., hétfő 10:19
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|