|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MSZMP tiltakozása
"A Munkáspárt felhábordását fejezi ki Kéri
Kálmán képviselő kijelentése miatt, amely meghamisítja a múltat,
rágalmazza a Szovjetuniót, semmibe veszi az antifasiszta harc
értékeit. A Munkáspárt elvárja, hogy az Országgyűlés és a kormány
hivatalosan foglaljon állást a kijeletéssel kapcsolatban
."
SZER, Forgószínpad:
Bűnözés Észak-Magyarországon
"Amíg két éve még azt jósolgatták bűnügyi szakemberek, hogy az
évi bűncselekmények száma egyhamar nem éri el a bűvösnek hitt és
mondott 200 ezres határt, addig a tények mást mutatnak: az alvilág
hamar kijózanította a túlzottan optimistákat, s már tavaly is több
mint 250 ezer bűntettet követtek el hazánkban.
A számok Nógrádban is meredeken húznak felfelé. Csak betöréses
lopás annyi történt például idén az első öt hónapban, mint tavaly
egész évben. Ezt már kezdik, ha nem is megszokni, de elviselni a
nógrádiak.
Sokkal felháborítobb viszont, hogy sorra ölnek meg, vernek
félholtra idős, olykor magatehetetlen embereket - szinte semmiért.
"
|
|
|
|
|
|
|
Bős-Nagymaros
|
(Lángh Júlia) München, 1989. március 7. (SZER, Magyar híradó) - Haraszti Miklós, a Beszélő szerkesztője - Münchenen átutazóban - stúdiónk vendége. Környezetvédelmi témákban is elkötelezettnek mondható - többek között. írója és aláírója volt a Die Pressében megjelent hírneves hirdetésnek Bős-Nagymaros ügyben. Az aktuális kérdés ma, egy nappal az országgyűlési ülésszak megnyitása előtt: Mi a véleménye Önnek arról, hogy az országgyűlési képviselők egy csoportja azt javasolja, tűzzék ismét napirendre Bős-Nagymaros kérdését? Nem igazán értem. Miért nem inkább a népszavazás elrendelését kérték a képviselők az Országgyűléstől? Különösen most, amikor már több mint 124 ezer aláírás gyűlt össze. Nem vagyok benne biztos, nem lett volna-e célravezetőbb, ha amúgy is azzal érvelnek, hogy új tények jöttek közbe azóta, akkor azon a területen léptek volna talán, ha azon a területen léptek volna föl, ahol valóban új tények jöttek létre. Talán nagyobb sikerre számíthatnák. Nevezetesen, az egyik vaskos tény amire ők is hivatkoznak, hogy népszavazást kér az ország felnőtt lakosságának jóval több, mint a leendő törvény által előírt egy százaléka. Ez a kérés azonban népszavazás kiírására, tehát annak a lehetőségnek a létrejöttére irányul, hogy az ország maga - mégpedig a parlament közbejötte nélkül - maga dönthessen ebben a kérdésben. Nagyobb ereje lett volna talán az országgyűlési vitának, ha erről folyik, erről a lehetőségről: hogyan kapcsolja ki magát az Országgyűlés, és hogyan adja át a döntési jogot magának az országnak. Természetesen a képviselők igen tiszteletreméltó beadványának minden érve helytálló. Valóban romlott az ország gazdasági helyzete, és az összes általuk felhozott indok fennáll - azonban képviselőtársaik hiúságába ütközik, hogy elismerjék hogy akkori álláspontjukat az azóta eltelt idő fejlődése megcáfolta. Ami megcáfolhatatlan, az az, hogy az ország közben azt kérte a képviselői visszahívások által - és főleg a népszavazás követelése által - hogy most már ő maga dönthessen. Talán még nem késő, hogy a beterjesztő képviselő alternatív szavazási témaként a népszavazást is az Országgyűlés elé terjessze. A másik új tény - ami azóta a politika realitást a bős-nagymarosi szavazás körül megváltoztatta: nem is annyira az ökológiai helyzetben beállt rosszabbodás, vagy a magyar gazdasági helyzetben beállt rosszabbodás, hanem az, hogy Szűrös Mátyás, aki annak idején a kommunista képviselőcsoportot instruálta, utasította arra, hogy konkrétan a népszavazás ügyében - ha az felmerül - a kommunista képviselők nemmel szavazzanak - ezt nyilvánosan, írásban, ha jól emlékszem a HVG-ben beismerte, és ezzel megteremtette a politikai alapot ahhoz, hogy az új vitában a képviselők immár politikai instruálás nélkül ebben a kérdésben szavazzanak. Akár Szűrös Mátyás fogja vezetni az Országgyűlés munkáját most már, akár még nem - ez a politikai beismerés alapja lehet annak, hogy az Országgyűlés a népszavazás kérdésében döntsön - akkor is, ha a népszavazási törvény még várat magára. Elvégre az Országgyűlés egyszer élen is járhatna a demokratizálásban, nem kell mindig mögötte kullognia.+++
1989. március 7., kedd
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|