|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MSZMP tiltakozása
"A Munkáspárt felhábordását fejezi ki Kéri
Kálmán képviselő kijelentése miatt, amely meghamisítja a múltat,
rágalmazza a Szovjetuniót, semmibe veszi az antifasiszta harc
értékeit. A Munkáspárt elvárja, hogy az Országgyűlés és a kormány
hivatalosan foglaljon állást a kijeletéssel kapcsolatban
."
SZER, Forgószínpad:
Bűnözés Észak-Magyarországon
"Amíg két éve még azt jósolgatták bűnügyi szakemberek, hogy az
évi bűncselekmények száma egyhamar nem éri el a bűvösnek hitt és
mondott 200 ezres határt, addig a tények mást mutatnak: az alvilág
hamar kijózanította a túlzottan optimistákat, s már tavaly is több
mint 250 ezer bűntettet követtek el hazánkban.
A számok Nógrádban is meredeken húznak felfelé. Csak betöréses
lopás annyi történt például idén az első öt hónapban, mint tavaly
egész évben. Ezt már kezdik, ha nem is megszokni, de elviselni a
nógrádiak.
Sokkal felháborítobb viszont, hogy sorra ölnek meg, vernek
félholtra idős, olykor magatehetetlen embereket - szinte semmiért.
"
|
|
|
|
|
|
|
A Kisgazdapárt
|
(Gadó György) München, 1989. január 11. (SZER, Magyar Híradó) - A múlt év november 28-án létrejött magyar szociáldemokrata mozgalomból megalakult a magyarországi Szociáldemokrata Párt. A Független Kisgazdapárt pedig létrehozta első helyi szervezetét a fővárosban. E két tényt nem a megjelentek száma teszi fontossá, hiszen a két eseményen egyenként körülbelül 30-40-en vettek csak részt. A létszámnál sokkal lényegesebb - mert egyúttal a későbbi számbeli gyarapodás záloga is - a résztvevőket eltöltő akarat. Amint már korábban, újjáalakulásakor a Kisgazdapárt, úgy most a Szociáldemokrata Párt is a jogfolytonosságot hangsúlyozza, és a maga gazdag hagyományaihoz kíván visszanyúlni. A hazai szociáldemokrácia pedig csaknem 100 esztendős múltra tekinthetne vissza, ha a 40 év előtti "ésszerű" pártegyesítés meg nem szakította volna ezt az folyamatosságot. Indokolt persze a kérdés, hogy az ország mai helyzetében adnak-e eligazítást és fogódzót az olyan pártok hagyományai, amelyek 40, vagy 60 évvel ezelőtt képeztek eleven erőt. Hol vannak ma azok a munkások, akik bíznak egyfajta demokratikus szocializmusban? Hol vannak azok a kisgazdák - méghozzá épp Angyalföldön - akik mint független kistermelők egy öntudatos szabad polgárság derékhadát képezhetnék? Nyilvánvaló, hogy ilyen és hasonló ellenvetésekkel e két párt szervezői is számolnak, és bizonyos, hogy egyik párt sem a visszahozhatatlan múltra, de nem is homályos illúziókra kívánja építeni a maga jövőjét. Mindkét párt kezdeményezőjének érdeme, hogy felismerték. Igazi politikai hatóerővé csak pártok válhatnak nálunk. A "párt" elnevezés vállalása tanúskodik a politikai érdekképviseletet kívánó, és az egypárt-rezsimtől végképp megcsömörlött tömegek szemében arról a bátorságról és elszántságról, melynek híján a kezdeményezők nem érdemesek a bizalomra. A magyar politikai hagyományok egyértelműen a "párt" elnevezéshez kapcsolódnak. De végbement-e már az az elvi tisztázódás, ami nélkül határozott arculatú pártok nem jöhettek létre? Természetesen még nem, de folyamatban van. Ámde öreg hiba lenne elvárni, hogy az elvek puszta viták során kristálytisztán kibontakozhatnak. Vitapörökre persze szükség van, és ami ezt illeti, a szociáldemokraták Kassák Köre, vagy a kisgazdapártiak Kovács Béla Társasága ezt a funkciót kívánja ellátni. De ítéletnapig is vitatkozhatnak ezeken, ha a nézeteket és érveket nem teszik próbára a mindennapok politikai küzdelmében. Erre a küzdelemre pedig pártok alkalmasak - pártok kellenek. A Szociáldemokrata Párt 15 tagú szervező bizottságot állított fel, e szervező munkát egyidejűleg kívánja megkezdeni Budapesten és vidéken. A Független Kisgazdapárt immár 34 helyi szervezetet hívott életre - , közülük 16 városokban működik. Ezek biztató kezdetek, és azt mutatják, hogy a két párt nem várt, és nem kíván várni jóváhagyásra sem a kommunista párt, sem a kormányhatóságok részéről. Király Ferenc képviselő a parlamentben okkal mondotta, hogy épp az MSZMP-nek van ma a legnagyobb szüksége az alkotmányosság talaján álló pártokra. - Gadó György budapesti jelentéséhez hozzáfűzve, a január 9-én megalakult magyarországi Szociáldemokrata Párt szervező bizottsága felkéri a pártba belépni kívánó érdeklődőket, önszervezéssel alakítsák meg helyi- szervezeteiket, és erről küldjenek értesítést a következő címre: Magyarországi Szociáldemokrata Párt, Budapest, 1445. Pf. 321. +++
1989. január 11., szerda
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|