|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MSZMP tiltakozása
"A Munkáspárt felhábordását fejezi ki Kéri
Kálmán képviselő kijelentése miatt, amely meghamisítja a múltat,
rágalmazza a Szovjetuniót, semmibe veszi az antifasiszta harc
értékeit. A Munkáspárt elvárja, hogy az Országgyűlés és a kormány
hivatalosan foglaljon állást a kijeletéssel kapcsolatban
."
SZER, Forgószínpad:
Bűnözés Észak-Magyarországon
"Amíg két éve még azt jósolgatták bűnügyi szakemberek, hogy az
évi bűncselekmények száma egyhamar nem éri el a bűvösnek hitt és
mondott 200 ezres határt, addig a tények mást mutatnak: az alvilág
hamar kijózanította a túlzottan optimistákat, s már tavaly is több
mint 250 ezer bűntettet követtek el hazánkban.
A számok Nógrádban is meredeken húznak felfelé. Csak betöréses
lopás annyi történt például idén az első öt hónapban, mint tavaly
egész évben. Ezt már kezdik, ha nem is megszokni, de elviselni a
nógrádiak.
Sokkal felháborítobb viszont, hogy sorra ölnek meg, vernek
félholtra idős, olykor magatehetetlen embereket - szinte semmiért.
"
|
|
|
|
|
|
|
Kéthly temetése
|
---------------
London, 1990. október 20. (BBC, Panoráma) - Tudósítónk interjújának témája a Kéthly Anna újratemetésének időpontja körül kialakult vita. Erről kérdezte Mécs Imrét, a Történelmi Igazságtétel Bizottság egyik alapító tagját.
- A hét közepén minden különösebb külsőség nélkül Budapestre szállították Kéthly Anna hamvait. Azért, hogy október 23-ikán a híres 301-es parcellában leljen végső nyughelyet.
A hazaszállítást követően már tiltakozott a Szociáldemokrata Párt vezetője, kijelentvén, hogy a jelenlegi politikai helyzet alkalmatlan erre a kegyeletteljes aktusra. Mécs Imre a Történelmi Izgazságtétel Bizottságának az alapító tagja is fenntartásait hangoztatta. Ön azt javasolta, hogy a 301-es parcella helyett a nemzeti panteonban helyezzék örök nyugalomra Kéthly Anna hamvait. Milyen megfontolásból javasolta ezt?
- Egyrészt a 301-es parcellában álláspontom szerint kizárólag kivégzettek, és az akkor a harcokban meghaltak nyughelye legyen és ennek a homogenitását meg kell őrizni. Ha ugyanis ebből engedünk, akkor egy lavina indul meg és nincs az a rendező elv, és nincs az a bizottság, amely ezt szabályozni tudná. Így tiszta dolog ez, hogy mi évtizedeken keresztül a kivégzettekhez járhattunk ki lopva, a hozzátartozók és az a néhány ember, aki elég bátor volt és tudott erről. Úgy gondolom, hogy ezt meg kell őrizni és nem szabad ebből egy pót-panteont csinálni.
Én rendkívül nagy történelmi személyiségnek tekintem Kéthly Annát, nagyon tiszta multú személyiség, akinek fontos szerepe volt nemcsak a hazai szociáldemokráciának az építésében, hanem a magyar demokráciának az építésében és az 1956-os Nagy Imre vezette nemzeti kormány tagjaként kint külföldön védte az igazunkat. (folyt.)
1990. október 20., szombat
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- Kéthly Anna temetése - 1. folyt.
|
Én úgy gondolom, hogy ez egy nagyon nagy esemény lenne, az ő hazai újratemetése, össz-nemzeti ügynek kellene lennie és ennek megfelelő előkészítéssel, nem ripsz-ropsz, nem kapkodva, nem megfontolatlanul, hanem jól előkészítve kellett volna vagy kellene megvalósítani többek között a család hozzájárulásával. Semmi értelme nincs annak, hogy e nagy személyiség újratemetése bárminő feszültséget okozzon nemzeti konszenzusban, pártok feletti és viták feletti eseménynek kellene lennie az ő újratemetésének.
- A legfrissebb értesülések szerint Kéthly Anna újratemetése október 29-ikén a Rákoskeresztúri temető 300-as parcellájában lesz. +++
1990. október 20., szombat
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|