|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MSZMP tiltakozása
"A Munkáspárt felhábordását fejezi ki Kéri
Kálmán képviselő kijelentése miatt, amely meghamisítja a múltat,
rágalmazza a Szovjetuniót, semmibe veszi az antifasiszta harc
értékeit. A Munkáspárt elvárja, hogy az Országgyűlés és a kormány
hivatalosan foglaljon állást a kijeletéssel kapcsolatban
."
SZER, Forgószínpad:
Bűnözés Észak-Magyarországon
"Amíg két éve még azt jósolgatták bűnügyi szakemberek, hogy az
évi bűncselekmények száma egyhamar nem éri el a bűvösnek hitt és
mondott 200 ezres határt, addig a tények mást mutatnak: az alvilág
hamar kijózanította a túlzottan optimistákat, s már tavaly is több
mint 250 ezer bűntettet követtek el hazánkban.
A számok Nógrádban is meredeken húznak felfelé. Csak betöréses
lopás annyi történt például idén az első öt hónapban, mint tavaly
egész évben. Ezt már kezdik, ha nem is megszokni, de elviselni a
nógrádiak.
Sokkal felháborítobb viszont, hogy sorra ölnek meg, vernek
félholtra idős, olykor magatehetetlen embereket - szinte semmiért.
"
|
|
|
|
|
|
|
Antall József - sajtóértkezlet (2. rész)
|
Elmondotta a miniszterelnök, hogy Nagy-Britanniában és Hollandiában egyaránt támogatták Magyarországnak az Európa Tanácshoz való csatlakozással, illetve az Európai Közösséggel kapcsolatos terveit. Kiemelték, hogy Magyarország az első helyen áll Közép- és Kelet-Európában a politikai fejlődést és a gazdasági lehetőségeket illetően. Rámutatott, hogy az Európai Közösséghez való csatlakozás részben a magyarországi belső fejlődéstől, részben pedig attól függ, hogy az Európai Közösségen belül a nyitottabb vagy a kevésbé nyitott szemlélet érvnyesül. - Különbséget eddigi tárgyalásaink során azonban csak a menetrendben tapasztaltunk - tette hozzá.
Előzőleg, hollandiai találkozásairól szólva Antall József külön kiemelte Beatrix királynő audienciáját. A királynő, aki 1986-ban járt Magyarországon és már akkor találkozott Antallal, olyan tájékozottságról tett tanubizonyságot Magyarországgal kapcsolatban, amelyet csak rendkívüli érdeklődés magyarázhat, s igen hasznos tanácsokat adott a hollandokkal való kapcsolatépítéshez.
Egy holland újságírónőnek a tárgyalások konkrét eredményét firtató kérdésére válaszolva a miniszterelnök hangsúlyozta, hogy az első miniszterelnöki látogatás feladata nem konkrét egyezmények megkötése, hanem a további tárgyalások előkészítése volt és ezt a célját elérte.
Arra utalva, hogy ő maga, valamint dr. Surján László, a KDNP elnöke szombaton részt vesznek a holland kereszténydemokraták szimpóziumán, Antall Jáózsef kiemelte az Európa számos országában kormányzó kereszténypártokkal való szoros kapcsolat és politikai rokonság jelentőségét. Ugyanakkor rámutatott, hogy a szocialista vezetésű francia és spanyol kormányokkal is jó a viszony.
Az Európai Közösséggel való társulási megállapodás lehető legkorábbi dátumát a kormányfő 1992. január 1-ben jelölte meg egy kérdésre válaszolva, hozzátéve, hogy ez a tárgyalások függvénye.
A Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testülete budapesti tanácskozásáról elmondotta egy holland kérdezőnek: várhatjuk, hogy az utolsó lesz ebben a formában, s alkalmat nyújt az európai biztonsági együttműködést szolgáló lépések előkészítéséhez, továbbá lehetővé teszi néhány kérdés tisztázását a katonai szervezettel való kapcsolatok tekintetében. Erről azonban - jegyezte meg - inkább később tudna nyilatkozni. +++
1990. október 12., péntek 21:45
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|