|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MSZMP tiltakozása
"A Munkáspárt felhábordását fejezi ki Kéri
Kálmán képviselő kijelentése miatt, amely meghamisítja a múltat,
rágalmazza a Szovjetuniót, semmibe veszi az antifasiszta harc
értékeit. A Munkáspárt elvárja, hogy az Országgyűlés és a kormány
hivatalosan foglaljon állást a kijeletéssel kapcsolatban
."
SZER, Forgószínpad:
Bűnözés Észak-Magyarországon
"Amíg két éve még azt jósolgatták bűnügyi szakemberek, hogy az
évi bűncselekmények száma egyhamar nem éri el a bűvösnek hitt és
mondott 200 ezres határt, addig a tények mást mutatnak: az alvilág
hamar kijózanította a túlzottan optimistákat, s már tavaly is több
mint 250 ezer bűntettet követtek el hazánkban.
A számok Nógrádban is meredeken húznak felfelé. Csak betöréses
lopás annyi történt például idén az első öt hónapban, mint tavaly
egész évben. Ezt már kezdik, ha nem is megszokni, de elviselni a
nógrádiak.
Sokkal felháborítobb viszont, hogy sorra ölnek meg, vernek
félholtra idős, olykor magatehetetlen embereket - szinte semmiért.
"
|
|
|
|
|
|
|
Antall - Holkeri (1. rész)
|
Kun Erzsébet és Pach Ferenc, az MTI tudósítói jelentik:
Helsinki, 1990. augusztus 31. péntek (MTI-tud.) - A
kétoldalú gazdasági együttműködés bővítésének lehetőségeiről és az
európai fejleményekről folytatott eszmecserét pénteken Helsinkiben
Antall József magyar és Harri Holkeri finn miniszterelnök.
A két államférfi három hónapon belül másodszor találkozott egymással, ugyanis Holkeri volt az első külföldi kormányfő, aki júniusban látogatást tett az új magyar miniszterelnöknél. Antall József, aki az Európai Demokrata Szövetség XIII. pártvezetői konferenciáján vett részt Helsinkiben, ezt az alkalmat használta fel a kétoldalú tárgyalásokra.
A kormányfői megbeszélés utáni sajtóértekezleten Antall József nagyon hasznosnak minősítette a két ország gazdasági együttműködését, és magyarországi beruházásokra bíztatta a finn befektetőket. Úgy vélte, még két nehéz esztendő után fellendülést várhatunk a magyar gazdaságban. Említést tett az országot sújtó váratlan eseményekről, így az aszályról, amely 5O-6O millió forint, valamint az iraki-kuvaiti konfliktusról, amely a magyar kintlevőségek és az embargó miatt 3OO-4OO millió dollár veszteséget okoz az országnak. Reményét fejezte ki, hogy Magyarország is részesül az amerikai kormányzat minap meghirdetett segélyprogramjából, amelyből az Irak elleni embargó miatt kárt szenvedő államok részesülnek.
Holkeri elmondta, hogy hasznos információkat kapott a magyar kormányfőtől nemcsak a magyarországi helyzetről, hanem a Varsói Szerződés Szervezetének átalakulásáról és a magyar-szovjet viszonyról. Mint Antall is megerősítette, megbeszélésükön tapasztalatcserét folytattak a Szovjetunióhoz fűződő viszonyról, hiszen mindkét ország sok szállal kötődik e világhatalomhoz. - Magyarország számára fontos tanulmányozni Finnország belső fejlődését, de nemzetközi kapcsolatait is, hiszen az északi ország mind a Szovjetunióhoz fűződő viszonyát, mind a nyugati kapcsolatait jól tudja hasznosítani - állapította meg Antall. (folyt.)
pc/Kun pk
1990. augusztus 31., péntek 16:34
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|