|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MSZMP tiltakozása
"A Munkáspárt felhábordását fejezi ki Kéri
Kálmán képviselő kijelentése miatt, amely meghamisítja a múltat,
rágalmazza a Szovjetuniót, semmibe veszi az antifasiszta harc
értékeit. A Munkáspárt elvárja, hogy az Országgyűlés és a kormány
hivatalosan foglaljon állást a kijeletéssel kapcsolatban
."
SZER, Forgószínpad:
Bűnözés Észak-Magyarországon
"Amíg két éve még azt jósolgatták bűnügyi szakemberek, hogy az
évi bűncselekmények száma egyhamar nem éri el a bűvösnek hitt és
mondott 200 ezres határt, addig a tények mást mutatnak: az alvilág
hamar kijózanította a túlzottan optimistákat, s már tavaly is több
mint 250 ezer bűntettet követtek el hazánkban.
A számok Nógrádban is meredeken húznak felfelé. Csak betöréses
lopás annyi történt például idén az első öt hónapban, mint tavaly
egész évben. Ezt már kezdik, ha nem is megszokni, de elviselni a
nógrádiak.
Sokkal felháborítobb viszont, hogy sorra ölnek meg, vernek
félholtra idős, olykor magatehetetlen embereket - szinte semmiért.
"
|
|
|
|
|
|
|
Kuvait - Irak - péntek reggeli helyzet (1.rész)
|
Kairó, Nicosia, Washington, 1990. augusztus 10. péntek
(MTI-Reuter/AP/TASZSZ) - Szaddám Huszein iraki elnök csütörtökön
eltörölte Bagdad Kuvaittal szemben fennálló több milliárd dolláros
adósságát. Közben folyamatosan érkeznek az amerikai katonai egységek
Szaud-Arábiába. Pentagon-források szerint újabb 50 ezer iraki katona
közeledik Kuvait felé, s iraki csapatösszevonások vannak az
iraki-török határon is. Egyes fehér házi és Pentagon-források 250
ezres amerikai szárazföldi erő Szaud-Arábiába küldését sem tartják
kizártnak. Várhatóan pénteken összeül a rendkívüli arab
csúcsértekezlet, amelynek célja a konfliktus arabközi rendezése.
Az INA iraki hírügynökségnek az iraki adósság eltörléséről szóló jelentése szerint Bagdad azzal indokolta a lépést, hogy Irak ,,nem hajlandó semmiféle, szuverenitásával ellenkező pénzügyi kötelezettséget vállalni.,, Az iraki lépésre azután került sor, hogy Bagdad szerdán bekebelezte Kuvaitot.
Javier Pérez de Cuéllar ENSZ-főtitkár csütörtök este nyitva hagyta annak lehetőségét, hogy az Irak ellenes gazdasági szankciók kudarca esetén a világszervezet keretei között hozzanak létre nemzetközi haderőt. A főtitkár az ENSZ BT csütörtöki, Kuvait iraki bekebelezését semmisnek nyilvánító tanácskozása után közölte: az ENSZ-Alapokmány hetedik fejezetének 42. cikke felhatalmazza a Biztonsági Tanácsot, hogy a gazdasági intézkedések kudarca után katonai erő alkalmazásával tegyen meg mindent a béke helyreállítására. Pérez de Cuellar azt is közölte, hogy ebben a kérdésben a BT tagállamainak kell dönteniök.
Az ENSZ BT Kuvait annektálását semmissé nyilvánító csütörtöki határozata után Irak ENSZ-nagykövete kijelentette: ,,Kuvait Irakhoz csatolása végleges és visszafordíthatatlan.,, Abdul el-Anbari ugyanakkor ,,külső erőket,, vádolt a térség destabilizálásával.
Az amerikai védelmi minisztérium szóvivője Washingtonban közölte, hogy csütörtökön folytatódott és napokon át folytatódni is fog az amerikai csapatok átdobása Szaud-Arábiába. Egy magát megnevezni nem kívánó Pentagon-forrás szerint Washington kész számos hadosztályt küldeni a sivatagi királyságba, s az átdobott szárazföldi csapatok létszáma elérheti akár a 250 ezret is. (folyt.)
1990. augusztus 10., péntek 08:16
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|