|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MSZMP tiltakozása
"A Munkáspárt felhábordását fejezi ki Kéri
Kálmán képviselő kijelentése miatt, amely meghamisítja a múltat,
rágalmazza a Szovjetuniót, semmibe veszi az antifasiszta harc
értékeit. A Munkáspárt elvárja, hogy az Országgyűlés és a kormány
hivatalosan foglaljon állást a kijeletéssel kapcsolatban
."
SZER, Forgószínpad:
Bűnözés Észak-Magyarországon
"Amíg két éve még azt jósolgatták bűnügyi szakemberek, hogy az
évi bűncselekmények száma egyhamar nem éri el a bűvösnek hitt és
mondott 200 ezres határt, addig a tények mást mutatnak: az alvilág
hamar kijózanította a túlzottan optimistákat, s már tavaly is több
mint 250 ezer bűntettet követtek el hazánkban.
A számok Nógrádban is meredeken húznak felfelé. Csak betöréses
lopás annyi történt például idén az első öt hónapban, mint tavaly
egész évben. Ezt már kezdik, ha nem is megszokni, de elviselni a
nógrádiak.
Sokkal felháborítobb viszont, hogy sorra ölnek meg, vernek
félholtra idős, olykor magatehetetlen embereket - szinte semmiért.
"
|
|
|
|
|
|
|
Inflációbecslés - idén és jövőre (1. rész)
|
1990. augusztus 2., csütörtök - A legutóbbi áremeléseket, s
a jelenlegi fogyasztói árváltozásokat is figyelembe véve - a
Központi Statisztikai Hivatal becslése szerint - az idén az éves
infláció mértéke várhatóan 30 százalék körül alakul.
Az első hat hónapban - a múlt esztendő hasonló időszakához viszonyítva - a fogyasztói árak 25,7 százalékkal növekedtek. Az áremelkedés főleg az év első hónapjaiban volt gyors, márciusban, áprilisban, és májusban az inflációnövekedés havi mértéke jelentősen csökkent. Míg januárban - decemberhez képes - 7,7 százalékkal emelkedtek az árak, áprilisban, márciushoz képest 2,5 százalékkal. Májusban ez az érték 0,8 százalékra, júniusban 0,5 százalékra csökkent. A következő hónapokban azonban ismét gyorsul az infláció növekedése.
A jövő évi áremelkedésekkel kapcsolatban egyelőre a szakemberek semmi biztosat nem tudnak mondani. Az Árhivatalban úgy vélekednek: az infláció szempontjából meglehetősen kockázatos esztendő következik. Bizonytalan ugyanis, miként alakulnak Magyarország KGST kapcsolatai. Ebből a szempontból főleg az a lényeges, hogyan oldják meg a magyar-szovjet kereskedelmi forgalomban a dollárelszámolás bevezetését. A részleteket - mivel a tárgyalások még folynak - senki sem ismeri, így nem lehet kiszámolni, hogy az áttérés miként hat a fogyasztói áremelkedésre. Elképzelhető olyan kedvező megoldás, hogy az infláció csak kis mértékben nő. Ha például a Szovjetunió továbbra is a korábbi években megszokott mennyiségű olajat szállít, akkor a dollárelszámolás bevezetése önmagában nem okoz áremelkedést. A hazai termelői árakat ugyanis már a világpiaci árakhoz igazították az elmúlt években. A világpiaci szintű termelői ár és a viszonylag olcsó rubelben számított olajár közti különbséget a termelőktől a költségvetés elvonta. A dollárelszámolás következtében ez a költségvetési bevétel fog megszünni elsősorban. Ha azonban kevesebb olaj érkezik a Szovjetunióból és a különbözetet Közel-Keletről kell beszerezni, a magasabb szállítási költség a termelői és így a fogyasztói árakban mindenképpen jelentkezni fog. Hasonló a helyzet más Szovjetunióból érkező fontos alapanyag esetében. (folyt. köv.)
1990. augusztus 2., csütörtök 13:00
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Inflációbecslés - idén és jövőre (2. rész)
|
Ugyancsak nem kiszámítható jelenleg még, miként hat az élelmiszercikkek fogyasztói árára a mezőgazdasági földek privatizációja, a kialakuló földforgalom. Várhatóan a földek egy részét bérbe adják, s a bérleti díj pedig növeli a költségeket. Kérdés, mekkora lesz az átlagos bérleti díj, s hogy a jó földeken keletkező különbözeti földjáradék milyen arányban ellensúlyozza a bérleti költségeket. Az sem világos ma még, hogyan kívánja a kormány a kedvezényes kamatozású lakáshitelekkel kapcsolatos 60 milliárd forintos költségvetési támogatást csökkenteni. A szóba jöhető megoldások különböző mértékben erősíthetik az inflációs nyomást. (MTI)
1990. augusztus 2., csütörtök 13:02
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|