|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MSZMP tiltakozása
"A Munkáspárt felhábordását fejezi ki Kéri
Kálmán képviselő kijelentése miatt, amely meghamisítja a múltat,
rágalmazza a Szovjetuniót, semmibe veszi az antifasiszta harc
értékeit. A Munkáspárt elvárja, hogy az Országgyűlés és a kormány
hivatalosan foglaljon állást a kijeletéssel kapcsolatban
."
SZER, Forgószínpad:
Bűnözés Észak-Magyarországon
"Amíg két éve még azt jósolgatták bűnügyi szakemberek, hogy az
évi bűncselekmények száma egyhamar nem éri el a bűvösnek hitt és
mondott 200 ezres határt, addig a tények mást mutatnak: az alvilág
hamar kijózanította a túlzottan optimistákat, s már tavaly is több
mint 250 ezer bűntettet követtek el hazánkban.
A számok Nógrádban is meredeken húznak felfelé. Csak betöréses
lopás annyi történt például idén az első öt hónapban, mint tavaly
egész évben. Ezt már kezdik, ha nem is megszokni, de elviselni a
nógrádiak.
Sokkal felháborítobb viszont, hogy sorra ölnek meg, vernek
félholtra idős, olykor magatehetetlen embereket - szinte semmiért.
"
|
|
|
|
|
|
|
A gazdaságok kevés vetőmagot rendeltek
|
1990. augusztus 2., csütörtök - A nagyüzemek ez idő szerint
rendkívül kevés fémzárult vetőmagot szereztek be - informálták az
MTI-t a Vetőmagtermeltető és Értékesítő Vállalatnál. Csiszér János
vezérigazgató elmondta: az üzemek feleannyit rendeltek búza,
ősziárpa, illetve rozs vetőmagból a vállalat központjától, valamint
az ország különböző tájegységében működő kft.-itől, mint tavaly. Ez
azt jelenti, hogy a kalászosok 1,5-1,6 millió hektár
vetésterületéből mindössze 750-800 ezer hektárra elegendő jó
minőségű szaporítóanyagot szállít megrendelőinek a vállalat. A
többit - valószínűleg - a kisebb biológiai értékű saját termelésű
maggal pótolják a gazdaságok. Mivel az üzemek jelentős része évek
óta ily módon gondoskodik a vetőmagról, a vetőmag egyre inkább
veszít minőségéből, végső soron évről évre kisebb termést ad, egyre
érzékenyebb lesz a növényt támadó betegségekre.
A vezérigazgató azt is elmondta: különösen a Heves, valamint a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei gazdaságok vetőmag rendelése alacsony: az ottani üzemek a tavaly felhasznált mennyiségnek csupán egyharmadát igényelték eddig. A megrendelések elmaradása - az említett megyékben és másutt is - a tapasztalatok szerint két okra vezethető vissza. Az egyik, hogy az üzemek nagy részében tovább romlott a pénzügyi helyzet, a tavalyinál is többen fizetésképtelenek; a másik, ugyancsak döntő ok, hogy a termelőszövetkezetek egy részében a tulajdonrendezés okoz még mindig bizonytalanságot.
A vállalat és a területi vetőmagtermeltető kft.-i sincsenek természetesen olyan helyzetben, hogy megelőlegezzék a vetőmag vételárát, ez nem is feladatuk. A szaporítóanyag ellátásban némi biztonságot csupán annak a mintegy 200 üzemnek tudnak nyújtani, amelyek alapítóként vettek részt a regionálisan működő cégeikben.
Az idén megtermett a megfelelő mennyiségű kalászos vetőmag, amit a gazdaságok már csaknem mindenütt betakarítottak, tehát az őszi kalászosok fémzárolt vetőmagjából bőséges a készlet. A vállalatnál - tekintettel a gazdaságok nehézségeire - jónak látnák, hogy a bankok, ha másként nem, egymással összefogva, a gazdaság számára elfogadható kamatfeltételekkel a kis- és a nagyüzemeknek hitelt nyújtanának a vetőmagvásárláshoz. Erre soron kívül szükségük volna. (MTI)
1990. augusztus 1., szerda 21:35
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|