|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MSZMP tiltakozása
"A Munkáspárt felhábordását fejezi ki Kéri
Kálmán képviselő kijelentése miatt, amely meghamisítja a múltat,
rágalmazza a Szovjetuniót, semmibe veszi az antifasiszta harc
értékeit. A Munkáspárt elvárja, hogy az Országgyűlés és a kormány
hivatalosan foglaljon állást a kijeletéssel kapcsolatban
."
SZER, Forgószínpad:
Bűnözés Észak-Magyarországon
"Amíg két éve még azt jósolgatták bűnügyi szakemberek, hogy az
évi bűncselekmények száma egyhamar nem éri el a bűvösnek hitt és
mondott 200 ezres határt, addig a tények mást mutatnak: az alvilág
hamar kijózanította a túlzottan optimistákat, s már tavaly is több
mint 250 ezer bűntettet követtek el hazánkban.
A számok Nógrádban is meredeken húznak felfelé. Csak betöréses
lopás annyi történt például idén az első öt hónapban, mint tavaly
egész évben. Ezt már kezdik, ha nem is megszokni, de elviselni a
nógrádiak.
Sokkal felháborítobb viszont, hogy sorra ölnek meg, vernek
félholtra idős, olykor magatehetetlen embereket - szinte semmiért.
"
|
|
|
|
|
|
|
Végzetes lenne a 47-es állapot visszaállítása
|
---------------------------------------------
London, 1990. május 23. (BBC, Panoráma) - Budapesti különtudósítónk interjúja következik, amelyet Juhász Pál képviselővel, a mezőgazdasági ügyek szakértőjével készített a miniszterelnöki expozéban tegnap említett földreform kérdéséről.
Ismeretes, hogy a kisgazdák a negyvenhetes tulajdoni állapotok helyreállítását szorgalmazzák, míg a szabaddemokraták úgy találják, hogy ez veszélyeztetné a magyar élelmiszer-termelést. Juhász Pál álláspontja:
- Természetesen én is úgy látom, hogy a negyvenhetes tulajdonviszonyok szerinti újjárendezés végzetesen megzavarná a magyar agrártermelést, és nagyon feszült társadalmi viszonyokat hozna létre. De hozzá kell tennem, hogy a kormányprogram nem is mondja ezt így határozottan. Ő csak azt mondja, hogy a tulajdonviszonyok rendezésénél a negyvenhetes állapotból kell kiindulni.
A mi kritikánk is azért volt inkább aggályokat hangsúlyozó, mint keményen elutasító, mert érezzük a programban azt a lehetőséget, hogy úgy kötik meg a kompromisszumot a kisgazdákkal, miszerint mindazok, akik csupán a tulajdonra a földhasználatnál nem tartanak igényt, ne kapjanak tényleges földbirtokot.
Ami veszélyessé teszi mégis a programot, az az, hogy az illetékes miniszterek a meghallgatáson azt fejtették ki: a Kisgazdapárt legdogmatikusabb, legszélsőségesebb frakciójának véleményét képviselik, és ők mindenképpen a tulajdonjog és a használati jog széles körű elválasztását akarják ebbe a rekonstrukcióba, vagyis azt, hogy a földterület fele olyan városi középosztálybeliek kezébe kerüljön, akiknek semmi közük a mezőgazdasághoz, és nem is óhajtanak parasztkodni. S hogy a parasztság többi része egyrészt haszonbérlővé válik, másrészt a szövetkezetek egy olyan kényszerhelyzetbe kerülnek, hogy kénytelenek használni az idegen tulajdont mindaddig, amíg ők nem találnak jobb boltot a földükhöz, ezzel halálra vannak ítélve. (folyt.)
1990. május 23., szerda
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- Interjú Juhász Pállal - 1. folyt.
|
- Ilyenek érkeznek mostanában vidékről, ugye? A termelőszövetkezetek és a gazdálkodók nem tudják, mi lesz a következő hónapokban, években, és ezért szinte megbénul a mezőgazdasági termelés, nem mernek rendelni, nem tudják, honnan mit rendeljenek. Ilyen gerjesztő folyamat indulhat ezek szerint be, olyan félelem, olyan bizonytalanság, ami esetleg a távolabbi jövőre is kihat. Egyetért ezzel?
- Igen, ez így van. Igazából már tavaly tél eleje óta látszik, hogy a beruházás leállt a mezőgazdaságban, és az is látszik, hogy az utóbbi hónapokban már nagyon is hiányoznak. Ebben nemcsak a földprogram bizonytalansága van benne, hanem az a nagyon erős hangulatkeltés, ami minden nagyüzemi üzeleti akcióval szemben ma van.
Ennek a hangulatkeltésnek az egyik gyökere teljesen érthető: minden olyan gazdasági vezetőt bizalmatlanul kezel a közvélemény jelentős része, akik a helyi szervezetekben váltak gazdasági vezetővé. De itt még hozzátevődik egy másfajta bizalmatlanság, amit a kisgazdák gerjesztenek, hogy mindeenki, aki egy nagyüzem nevében lép fel, még akkor is, ha egyértelműen a tagság felhatalmazásával és a tagság érdekében, kétségbe vonják a cselekvés legitimitását, hiszen ők a tsz-tagok, tulajdonnal való rendelkezés, földdel való rendelkezésnek a legitimitását is kétségbe vonják.
- Ön szerint mit lehetne tenni ebben a helyzetben, hogy ez a bénult állapot megszűnjön, s a bizalom helyreálljon a parasztság körében és a gazdálkodók körében is? (folyt.)
1990. május 23., szerda
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- Interjú Juhász Pállal - 2. folyt.
|
- A kormánynak nagyon határozottan kellene értelmeznie a saját programját, amelyben azt is kifejezi, hogy a földhasználót védelemben részesítik, és a tulajdont kedvezményesen csak akkor engedné mozogni, ha a földhasználati változással jár együtt.
És szembe kellene szállni, az általában a gazdasági vezetők elleni demagógiával, mert igaz ugyan, hogy a gazdasági vezetők egy része önösen jár el - mint ahogy ez természetes is, hogy a saját érdekét senki sem felejti el -, de ha a gazdaságban nincs cselekvés, nincsenek újabb döntések, ha a gazdasági átalakulás megáll a félelmek miatt, akkor sokkal nagyobb kára lesz az országnak, mint ahogy abból fakadna, hogy valakik esetleg át tudják játszani a tagság ellenőrzését.
- Juhász Pállal, a Pénzügykutató Rt. munkatársával beszélgetett Szakonyi Péter munkatársunk. +++
1990. május 23., szerda
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|