|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MSZMP tiltakozása
"A Munkáspárt felhábordását fejezi ki Kéri
Kálmán képviselő kijelentése miatt, amely meghamisítja a múltat,
rágalmazza a Szovjetuniót, semmibe veszi az antifasiszta harc
értékeit. A Munkáspárt elvárja, hogy az Országgyűlés és a kormány
hivatalosan foglaljon állást a kijeletéssel kapcsolatban
."
SZER, Forgószínpad:
Bűnözés Észak-Magyarországon
"Amíg két éve még azt jósolgatták bűnügyi szakemberek, hogy az
évi bűncselekmények száma egyhamar nem éri el a bűvösnek hitt és
mondott 200 ezres határt, addig a tények mást mutatnak: az alvilág
hamar kijózanította a túlzottan optimistákat, s már tavaly is több
mint 250 ezer bűntettet követtek el hazánkban.
A számok Nógrádban is meredeken húznak felfelé. Csak betöréses
lopás annyi történt például idén az első öt hónapban, mint tavaly
egész évben. Ezt már kezdik, ha nem is megszokni, de elviselni a
nógrádiak.
Sokkal felháborítobb viszont, hogy sorra ölnek meg, vernek
félholtra idős, olykor magatehetetlen embereket - szinte semmiért.
"
|
|
|
|
|
|
|
Az SZDSZ közleménye a lemásolt kormányprogramról
(OS)
|
1990. április 1., vasárnap - A Szabad Demokraták Szövetsége két hete sajtóértekezleten ismertette azt a tizenkét intézkedést, amelyet a választások után a kormány azonnal meghozna, ha az a Szabad Demokratákat magában foglalná. A Varsói Szerződésből történt Nagy Imre-féle kilépéshez való visszatéréssel kezdődik, és a határokon túli magyarok érdekében Helsinki-szintű európai kisebbségvédelmi alkotmány kidolgozásával végződik a lista. Közölte a Beszélő, és elhangzott az első választási fordulót záró rádiós hirdetésként is, terjed továbbá szórólapon.
A héten több helyen olyan MDF-szórólapok jelentek meg, amelyek a Magyar Demokrata Fórum kormányprogramjaként lényegében szószerint ezt a tizenkét pontot tartalmazzák. ,,Ha a Magyar Demokrata Fórum a nemzeti többséggel alakít kormányt, akkor...,, kezdődik a szöveg, s azután még a pontok sorrendjét is megtartja. Egyedül a sajtószabadság helyreállításánál, a negyedik pontban van eltérés: az MDF-változat kihagyja a tévé-kuratórium megszüntetéséről szóló ígéretet.
Valószínűleg egy helyi MDF-szervezet ügyetlenségéről van szó. Esetleg áprilisi tréfáról. Várjuk a magyarázatot.
Budapest, 1990. április 1. A Szabad Demokraták Szövetsége ügyvivői
(OS)
1990. április 1., vasárnap 19:22
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|