|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MSZMP tiltakozása
"A Munkáspárt felhábordását fejezi ki Kéri
Kálmán képviselő kijelentése miatt, amely meghamisítja a múltat,
rágalmazza a Szovjetuniót, semmibe veszi az antifasiszta harc
értékeit. A Munkáspárt elvárja, hogy az Országgyűlés és a kormány
hivatalosan foglaljon állást a kijeletéssel kapcsolatban
."
SZER, Forgószínpad:
Bűnözés Észak-Magyarországon
"Amíg két éve még azt jósolgatták bűnügyi szakemberek, hogy az
évi bűncselekmények száma egyhamar nem éri el a bűvösnek hitt és
mondott 200 ezres határt, addig a tények mást mutatnak: az alvilág
hamar kijózanította a túlzottan optimistákat, s már tavaly is több
mint 250 ezer bűntettet követtek el hazánkban.
A számok Nógrádban is meredeken húznak felfelé. Csak betöréses
lopás annyi történt például idén az első öt hónapban, mint tavaly
egész évben. Ezt már kezdik, ha nem is megszokni, de elviselni a
nógrádiak.
Sokkal felháborítobb viszont, hogy sorra ölnek meg, vernek
félholtra idős, olykor magatehetetlen embereket - szinte semmiért.
"
|
|
|
|
|
|
|
Egyeztető megbeszélések a KDNP és az MDF között
|
1990. március 29., csütörtök - Megtartották az egyeztető
megbeszélések első fordulóját a Kereszténydemokrata Néppárt és a
Magyar Demokrata Fórum vezető tisztségviselői.
A tárgyalásokról Füzessy Tibor, a KDNP alelnöke tájékoztatta az MTI munkatársát. Elmondta: a két párt vezetői az eszmecserén újra leszögezték, hogy programjaik és fontosabb politikai elképzeléseik közel állnak egymáshoz, vagyis alapvetően keresztény erkölcsi alapon építkeznek. Ezért kézenfekvő, hogy a KDNP és az MDF megpróbálja egyeztetni érdekeit a kölcsönös előnyök alapján; igyekeznek biztosítani egymás számára a mandátumok megszerzésének lehetőségét. Ugyanakkor nincs szó arról, hogy a két párt választási koalíciót kötött volna. Mivel mindkét párt felépítése demokratikus, a helyi szervezetek dönthetik el, hogy hol, ki, kinek a megválasztását támogatják. A két pártvezetőség tehát nem tehet egyebet, minthogy ajánlásokat fogalmaz meg a helyi szervezetek számára.
Egyelőre csupán egyeztetés folyik - hangsúlyozta a KDNP alelnöke. Ennek során az egyéni jelöltek eredménylistája alapján a két párt felmérte azokat a területeket, ahol lehetőség van konkrét együttműködésre. (MTI)
1990. március 29., csütörtök 12:32
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|