|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MSZMP tiltakozása
"A Munkáspárt felhábordását fejezi ki Kéri
Kálmán képviselő kijelentése miatt, amely meghamisítja a múltat,
rágalmazza a Szovjetuniót, semmibe veszi az antifasiszta harc
értékeit. A Munkáspárt elvárja, hogy az Országgyűlés és a kormány
hivatalosan foglaljon állást a kijeletéssel kapcsolatban
."
SZER, Forgószínpad:
Bűnözés Észak-Magyarországon
"Amíg két éve még azt jósolgatták bűnügyi szakemberek, hogy az
évi bűncselekmények száma egyhamar nem éri el a bűvösnek hitt és
mondott 200 ezres határt, addig a tények mást mutatnak: az alvilág
hamar kijózanította a túlzottan optimistákat, s már tavaly is több
mint 250 ezer bűntettet követtek el hazánkban.
A számok Nógrádban is meredeken húznak felfelé. Csak betöréses
lopás annyi történt például idén az első öt hónapban, mint tavaly
egész évben. Ezt már kezdik, ha nem is megszokni, de elviselni a
nógrádiak.
Sokkal felháborítobb viszont, hogy sorra ölnek meg, vernek
félholtra idős, olykor magatehetetlen embereket - szinte semmiért.
"
|
|
|
|
|
|
|
Roszik Gábor a Duna-gate ügyről
|
-------------------------------
London, 1990. január 19. (BBC, Panoráma) - Roszik Gábor a magyar Watergate-ügy előzményeiről:
- December 24-ikén, Szenteste, az istentisztelet előtt eljött hozzám Végvári József - akkor még a nevét nem tudtam, ezt csak most tudtam meg én is - és elmondta, hogy hallván az MDF-nek a parlamenti tiltakozását az iratok megsemmisítése miatt és a belügyminiszter válaszát - amely hazugság volt, betelt a pohár számára, és nem birja tovább elviselni azt a sok hazugságot. És törvénytelenség ami körülveszi, és elmondta, hogy szeretné leleplezni mindezt. Engem választott ki, bennem megbízik, hogy valamiképpen ezeket a leleplező iratokat a nyilvásságra hozza. Így került kapcsolatba a Fekete Dobozzal.
- Önnek, mint országgyűlési képviselőnek és lelkésznek megfordult-e a fejében az, hogy nemet mond erre az ajánlatra?
- Végvári József azt mondta, hogy törvénytelenséget fog leleplezni - alkotmányellenességet -, és arra mást nem mondhattam, mint azt, hogy tegye meg. Inkább én azon gondolkodtam, hogy felfedjem a szerepemet ebben a kérdésben, de végül is a mai napon azért döntöttem így, mert én magam sem éreztem magamat biztonságban, látván és tudván mindezeket a dolgokat, nagyon a hatása alá kerültem a most mondott hírnek, a sajtótájékoztatónak, és azt hiszem, hogy másképpen nem tehettem, minthogy nekem ezt el kellett mondanom.
- És ha most a holnapi kormányülésen nem kerül sor a miniszter lemondására, illetve egy valóban független bizottság felállítására, mit szándékozik tenni a parlament kedden kezdődő ülésszakán?
- Én azt hiszem, erre sor fog kerülni. Amennyiben nem, akkor pedig indítványozni fogom, és követelni fogom mind a két lépés megtételét. +++
1990. január 19., péntek
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|