|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MSZMP tiltakozása
"A Munkáspárt felhábordását fejezi ki Kéri
Kálmán képviselő kijelentése miatt, amely meghamisítja a múltat,
rágalmazza a Szovjetuniót, semmibe veszi az antifasiszta harc
értékeit. A Munkáspárt elvárja, hogy az Országgyűlés és a kormány
hivatalosan foglaljon állást a kijeletéssel kapcsolatban
."
SZER, Forgószínpad:
Bűnözés Észak-Magyarországon
"Amíg két éve még azt jósolgatták bűnügyi szakemberek, hogy az
évi bűncselekmények száma egyhamar nem éri el a bűvösnek hitt és
mondott 200 ezres határt, addig a tények mást mutatnak: az alvilág
hamar kijózanította a túlzottan optimistákat, s már tavaly is több
mint 250 ezer bűntettet követtek el hazánkban.
A számok Nógrádban is meredeken húznak felfelé. Csak betöréses
lopás annyi történt például idén az első öt hónapban, mint tavaly
egész évben. Ezt már kezdik, ha nem is megszokni, de elviselni a
nógrádiak.
Sokkal felháborítobb viszont, hogy sorra ölnek meg, vernek
félholtra idős, olykor magatehetetlen embereket - szinte semmiért.
"
|
|
|
|
|
|
|
A belügy körül gyűrűző botrány
|
München, 1990. január 9. (SZER, Magyar híradó) - Nem feledkezhetünk meg a Belügyminisztérium körül gyűrűző botrányról. Vagyis arról, hogy az állambiztonsági szolgálat adatokat gyűjt ellenzéki szervezetekről és politikusokról. Az adatgyűjtés módszerei között a telefonlehallgatás is szerepel. A szabaddemokraták és a Fidesz tényfeltáró bejelentései nyomán jelenleg három vizsgálat is folyamatban van.
A Katonai Főügyészség hivatalosan elrendelte a nyomozást, és ennek során lefoglalta a Belügyminisztérium belbiztonsági osztályán a dokumentumokat.
Az Alkotmánybíróság is hallat magáról. A tegnapi ülésen úgy döntöttek, hogy megvizsgálják a titkos információcserére, az adatgyűjtésre és a telefonlehallgatásra vonatkozó belügyminisztériumi belső utasításokat.
Magában a Belügyminisztériumban pedig külön bizottságot hoztak létre Diczig István rendőr-vezérőrnagy vezetésével. Lehet, hogy később majd az Országgyűlés is bekapcsolódik.
Nos, egyszerre tehát kisült, hogy milyen sok szervezet létezik, amelyek egytől egyik a törvényességet és az állampolgárok jogait védelmezik. Szinte érthetetlen, hogy ezek a nagyhatalmú testületek miért vártak a Fidesz és a szabaddemokraták bejelentésére, miért nem maguktól kezdeményezték a kivizsgálást. Az ugyanis mindig is nyílt titok volt, hogy a BM előszeretettel hallgatja le egyesek - és nem is olyan kevesek - telefonbeszélgetéseit. Szinte érthetetlen - mondtam -, holott jól tudom, hogy a régi elvtársak, mai bajtársak még sokfelé ott vannak, a belügyben és máshol is. (folyt.)
1990. január 9., kedd
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|