|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MSZMP tiltakozása
"A Munkáspárt felhábordását fejezi ki Kéri
Kálmán képviselő kijelentése miatt, amely meghamisítja a múltat,
rágalmazza a Szovjetuniót, semmibe veszi az antifasiszta harc
értékeit. A Munkáspárt elvárja, hogy az Országgyűlés és a kormány
hivatalosan foglaljon állást a kijeletéssel kapcsolatban
."
SZER, Forgószínpad:
Bűnözés Észak-Magyarországon
"Amíg két éve még azt jósolgatták bűnügyi szakemberek, hogy az
évi bűncselekmények száma egyhamar nem éri el a bűvösnek hitt és
mondott 200 ezres határt, addig a tények mást mutatnak: az alvilág
hamar kijózanította a túlzottan optimistákat, s már tavaly is több
mint 250 ezer bűntettet követtek el hazánkban.
A számok Nógrádban is meredeken húznak felfelé. Csak betöréses
lopás annyi történt például idén az első öt hónapban, mint tavaly
egész évben. Ezt már kezdik, ha nem is megszokni, de elviselni a
nógrádiak.
Sokkal felháborítobb viszont, hogy sorra ölnek meg, vernek
félholtra idős, olykor magatehetetlen embereket - szinte semmiért.
"
|
|
|
|
|
|
|
NSZK: Kohl magyarországi látogatása - kormányszóvivő
|
Flesch István, az MTI tudósítója jelenti:
Bonn, 1989. december 13. szerda (MTI-tud) - Helmut Kohl nyugatnémet szövetségi kancellár december 16-ika és 18-ika közötti magyarországi látogatása azoknak a kitűnő kapcsolatoknak a kidomborítására szolgál, amelyeket jó, baráti együttműködés, a szerződések szoros rendszere, valamint a gazdasági és a kulturális kooperáció magas színvonala jellemez - jelentette ki szerda délutáni sajtóértekezletén Hans Klein szövetségi miniszter, a bonni kabinet szóvivője.
- A nyugati magyar határ megnyitása, a vasfüggöny lebontása - mondotta - döntően hozzájárult ahhoz, hogy a közép-, kelet- és délkelet-európai szomszéd országokban támogassa vagy kiváltsa a reformfolyamatokat. Ez kiváltképp érvényes az NDK-ra. A döntő lépés ebben a folyamatban a magyar kormánynak az ez év szeptember 10-iki bátor és emberséges elhatározása volt, amellyel a Magyarországon befogadott NDK-beli menekülteknek lehetővé tette a Nyugatra való kiutazást. Ezért a szövetségi kancellár külön ki fogja fejezni haláját magyar vendéglátóinak - hangsúlyozta Hans Klein. Bonn és Budapest eme jó politikai viszonyának megfelelnek a gazdasági kapcsolatok is, amelyek az utóbbi években jelentékeny ütemben fejlődtek. Az NSZK Magyarország legnagyobb nyugati kereskedelmi partnere, s a gazdasági területen is megnyilvánuló kölcsönös bizalom jellemzője az üzemek közötti 300 kooperációs megállapodás és a mintegy 130 nyugatnémet-magyar közös vállalkozás - mondotta a szóvivő. A két ország árucsereforgalma 1970 óta megötszöröződött. 1988-ban az NSZK Magyarországra 2,76 milliárd márka értékben vitt ki árut, Magyarországról pedig 2,26 milliárd értékben importált. Ez év januárjától augusztusáig a nyugatnémet export 2,3, a behozatal pedig 1,6 milliárd márka értékű volt. Ez az előző év hasonló időszakához képest az exportnál 32, az importnál 23 százalékos növekedés. A szóvivő ez alkalommal ismertette a kancellár Budapesten egyidőben nyilvánosságra hozott programját, amelynek csúcspontja - a tárgyalásokon kívül - az Országgyűlésben 18-ikán, hétfőn elhangzó beszéde lesz. Ezt a fontos eseményt szerdán híreiben előre kiemelte a Deutschlandfunk, az NSZK országos rádióállomás is.+++
1989. december 13., szerda 17:44
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|