|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MSZMP tiltakozása
"A Munkáspárt felhábordását fejezi ki Kéri
Kálmán képviselő kijelentése miatt, amely meghamisítja a múltat,
rágalmazza a Szovjetuniót, semmibe veszi az antifasiszta harc
értékeit. A Munkáspárt elvárja, hogy az Országgyűlés és a kormány
hivatalosan foglaljon állást a kijeletéssel kapcsolatban
."
SZER, Forgószínpad:
Bűnözés Észak-Magyarországon
"Amíg két éve még azt jósolgatták bűnügyi szakemberek, hogy az
évi bűncselekmények száma egyhamar nem éri el a bűvösnek hitt és
mondott 200 ezres határt, addig a tények mást mutatnak: az alvilág
hamar kijózanította a túlzottan optimistákat, s már tavaly is több
mint 250 ezer bűntettet követtek el hazánkban.
A számok Nógrádban is meredeken húznak felfelé. Csak betöréses
lopás annyi történt például idén az első öt hónapban, mint tavaly
egész évben. Ezt már kezdik, ha nem is megszokni, de elviselni a
nógrádiak.
Sokkal felháborítobb viszont, hogy sorra ölnek meg, vernek
félholtra idős, olykor magatehetetlen embereket - szinte semmiért.
"
|
|
|
|
|
|
|
A Financial Times Pozsgay Imre ,,elárultatásáról,,
|
Köves Tibor, az MTI tudósítója jelenti:
London, 1989. november 24. péntek (MTI-tud) - ,,Kihúzzák a szőnyeget Magyarország fő reformere alól,, címmel a Financial Times pénteken terjedelmes jelentést közölt a népszavazás körüli vitákról. A londoni lap kiemeli: ez a szavazás lesz az első Kelet-Európában, amelyet nem utcai tüntetések kényszerítettek a kormányzó pártra, ámde ugyanakkor ,,aláássa a körültekintően előkészített átmenetet a többpártrendszerre, méghozzá pontosan azoknak a pártoknak a konfliktusai miatt, amelyek a hatalom gyeplőit készülnek átvenni,,.
A Financial Times budapesti tudósítója, Judy Dempsey ezt írja: ,,A népszavazáson egyfelől arra az egyszerű kérdésre kérnek választ, hogy vajon az újonnan deklarált köztársaság elnökét a nép válassza-e meg még a szabad parlamenti választások előtt, avagy majd az új parlament. Másfelől viszont a népszavazást annak a Pozsgay Imrének az elárulásáról tartják, aki odaadó kommunista reformerként állt ki az ellenzékiek egy része mellett, s most ennek árát kell megfizetnie.,, A tudósító emlékeztet arra, hogy az egyeztető tárgyalásokon az SZDSZ és a FIDESZ nem írta ugyan alá a megállapodást, de senki nem látszott ellenezni azt, hogy november 26-án tartsák meg a köztársasági elnökválasztást, majd rövidesen a parlamenti választásokat. Judy Dempsey szerint a népszavazás kikényszerítése nem csupán a kormánypárt ,,előnyszerzésének,, megakadályozására irányult, hanem a Pozsgay Imre és az MDF között kialakult ,,szívélyes kapcsolatok,, megszakítására is. A tudósító a továbbiakban rámutat, hogy az MDF ezután ellenjelöltet állított, nehogy az MSZP jelöltjéhez való ,,túlzott közelséggel,, gyanusíthassák az SZDSZ és a FIDESZ részéről. Dempsey szerint ez ,,az árulás nemtelen cselekedete volt Pozsgay Imrével szemben, aki - mint hangoztatja - jelentős személyes kockázatokat vállalt a demokratikus fórum legalizálásáért. Az MDF most elhatárolódott tőle, jóllehet, sok magyar úgy véli, hogy Pozsgayból jó köztársasági elnök lenne.,, A Hazafias Népfront, amely korábban volt vezetőjét, Pozsgayt támogatta, végül Kulcsár Kálmánt jelölte az elnöki tisztségre. A brit ujság mindebből azt a következtetést vonja le, hogy Magyarországon már nem a kommunisták, hanem a hatalomra törő új pártok uralják a politikai terepet és ,,a régi lojalitások gyorsan feledésbe merülnek,,. +++
1989. november 24., péntek 18:57
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|