|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MSZMP tiltakozása
"A Munkáspárt felhábordását fejezi ki Kéri
Kálmán képviselő kijelentése miatt, amely meghamisítja a múltat,
rágalmazza a Szovjetuniót, semmibe veszi az antifasiszta harc
értékeit. A Munkáspárt elvárja, hogy az Országgyűlés és a kormány
hivatalosan foglaljon állást a kijeletéssel kapcsolatban
."
SZER, Forgószínpad:
Bűnözés Észak-Magyarországon
"Amíg két éve még azt jósolgatták bűnügyi szakemberek, hogy az
évi bűncselekmények száma egyhamar nem éri el a bűvösnek hitt és
mondott 200 ezres határt, addig a tények mást mutatnak: az alvilág
hamar kijózanította a túlzottan optimistákat, s már tavaly is több
mint 250 ezer bűntettet követtek el hazánkban.
A számok Nógrádban is meredeken húznak felfelé. Csak betöréses
lopás annyi történt például idén az első öt hónapban, mint tavaly
egész évben. Ezt már kezdik, ha nem is megszokni, de elviselni a
nógrádiak.
Sokkal felháborítobb viszont, hogy sorra ölnek meg, vernek
félholtra idős, olykor magatehetetlen embereket - szinte semmiért.
"
|
|
|
|
|
|
|
A Kisgazdapárt nemzetközi sajtótájékoztatója (1. rész)
|
1989. október 11., szerda - A Független Kisgazda, Földmunkás és Polgári Párt országos vezetősége szerdán Budapesten - ideiglenes párthelyiségében - megtartotta első nemzetközi sajtótájékoztatóját. Prepeliczay István főtitkár elmondta, hogy becslésük szerint a 3200 magyar helység egynegyedében működik már, vagy éppen alakulóban van a Kisgazdapárt. Tagságuk számát 25 ezerre teszik, ami véleményük szerint egyúttal azt jelenti, hogy az FKgP taglétszámát tekintve ma a legerősebb ellenzéki párt Magyarországon. A főtitkár emlékeztetett arra, hogy 1945-ben a párt tagjainak száma megközelítette a 250 ezret.
Prepeliczay István kifejtette: véleménye szerint a jelenlegi magyarországi helyzet pártja szempontjából sok hasonlóságot mutat az 1945-ös időkkel, amikor a német megszállás alatt betiltott illetve üldözött pártnak kellett újjászerveződnie. Egy kérdésre válaszolva kifejtette, hogy a jelenlegi tagok körülbelül egyharmada az idősebb korosztályból kerül ki, de nagyon sok az olyan fiatal is, akik családi kötődés alapján közeledtek a Kisgazdapárthoz. Úgy tűnik, hogy a falusi szervezetek nehezebben alakulnak, ám az örvendetes tény, hogy a vállalkozók közül mind többen lépnek be az FKgP-be. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy a párt a magántulajdon és a piacgazdaság fontosságát hirdeti. Az MTI kérdésére a Kisgazdapárt vezetői arról is tájékoztatást adtak, hogy egyelőre még nem sikerült hozzájutniuk régi pártépületeikhez. Csak a fővárosban nyolcvan létesítmény volt az FKgP tulajdonában; irodák, nyomdák, mozik, üzemépületek, s vidéken is nagyon sok kisgazdapárti ingatlan volt. A párt követeli, hogy épületeik, irodáik legalább egy töredékét visszakapja, ám eddig igencsak szerény eredményeket értek el. Azt belátják, hogy a Semmelweis utcában lévő épületüket - amelyet a háborús pusztítások után szinte romjaiból építettek újjá a párt pénzéből, s amelyből 1950 májusában távolították el őket -, nem kaphatják meg, ám egyelőre a többi irodájukhoz sem tudnak hozzájutni, egyebek között telekkönyvi hiányosságok miatt. A párt szervezetei ma meglehetősen szűkös körülmények között tevékenykednek, magas bérleti díjat fizetve különböző apró helyiségekért. (folyt.köv.)
1989. október 11., szerda 18:59
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|