|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MSZMP tiltakozása
"A Munkáspárt felhábordását fejezi ki Kéri
Kálmán képviselő kijelentése miatt, amely meghamisítja a múltat,
rágalmazza a Szovjetuniót, semmibe veszi az antifasiszta harc
értékeit. A Munkáspárt elvárja, hogy az Országgyűlés és a kormány
hivatalosan foglaljon állást a kijeletéssel kapcsolatban
."
SZER, Forgószínpad:
Bűnözés Észak-Magyarországon
"Amíg két éve még azt jósolgatták bűnügyi szakemberek, hogy az
évi bűncselekmények száma egyhamar nem éri el a bűvösnek hitt és
mondott 200 ezres határt, addig a tények mást mutatnak: az alvilág
hamar kijózanította a túlzottan optimistákat, s már tavaly is több
mint 250 ezer bűntettet követtek el hazánkban.
A számok Nógrádban is meredeken húznak felfelé. Csak betöréses
lopás annyi történt például idén az első öt hónapban, mint tavaly
egész évben. Ezt már kezdik, ha nem is megszokni, de elviselni a
nógrádiak.
Sokkal felháborítobb viszont, hogy sorra ölnek meg, vernek
félholtra idős, olykor magatehetetlen embereket - szinte semmiért.
"
|
|
|
|
|
|
|
Vita az adótörvények helyett a pártvagyon elszámoltatásáról
|
1989. szeptember 20., szerda - Az utolsó pillanatban megváltoztatták a megvitatandó napirendi pontokat az Országgyűlés terv- és költségvetési bizottságának tagjai szerdai ülésükön, s az adótörvények módosítása helyett Király Zoltán (Csongrád megye) indíványát tűzték napirendre. Király Zoltán azt javasolta, hogy a parlament döntsön az MSZMP vagyona ügyében, számoltassa be az MSZMP-t és a különböző társadalmi szervezeteket az állami költségvetésből kapott javak felhasználásáról. Indítványozta azt is, hogy erre már a szeptemberi ülésen kerüljön sor. Békesi László pénzügyminiszter egyetértett a javaslattal, s végül olyan megállapodás született, hogy az októberi ülésen részletesen tájékoztatják a képviselőket arról: az MSZMP mennyi pénzt kapott az elmúlt években a költségvetésből. Arról viszont nem született döntés, hány évre visszamenőleg készül el ez a tájékoztató, mivel a pénzügyminiszter nem tudta megmondani, hogy a költségvetésből mikortól lehet tételesen kimutatni az MSZMP támogatásának összegét. Erről az időpontról a későbbiekben állapodik meg az indítványt tevő képviselő a pénzügyminiszterrel. (MTI)
1989. szeptember 20., szerda 11:41
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|