|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MSZMP tiltakozása
"A Munkáspárt felhábordását fejezi ki Kéri
Kálmán képviselő kijelentése miatt, amely meghamisítja a múltat,
rágalmazza a Szovjetuniót, semmibe veszi az antifasiszta harc
értékeit. A Munkáspárt elvárja, hogy az Országgyűlés és a kormány
hivatalosan foglaljon állást a kijeletéssel kapcsolatban
."
SZER, Forgószínpad:
Bűnözés Észak-Magyarországon
"Amíg két éve még azt jósolgatták bűnügyi szakemberek, hogy az
évi bűncselekmények száma egyhamar nem éri el a bűvösnek hitt és
mondott 200 ezres határt, addig a tények mást mutatnak: az alvilág
hamar kijózanította a túlzottan optimistákat, s már tavaly is több
mint 250 ezer bűntettet követtek el hazánkban.
A számok Nógrádban is meredeken húznak felfelé. Csak betöréses
lopás annyi történt például idén az első öt hónapban, mint tavaly
egész évben. Ezt már kezdik, ha nem is megszokni, de elviselni a
nógrádiak.
Sokkal felháborítobb viszont, hogy sorra ölnek meg, vernek
félholtra idős, olykor magatehetetlen embereket - szinte semmiért.
"
|
|
|
|
|
|
|
Középszintű háromoldalú tárgyalások (3. rész)
|
A pártok munkahelyi működéséről Pozsgay Imre elmondotta: érvényben van az MSZMP korábbi javaslata, miszerint bíróságokon, közhatalmi szerveknél, például tanácsoknál, minisztériumoknál, valamint a fegyveres erőknél és testületeknél nem működhetnek pártszervezetek. Ugyanakkor a Központi Bizottság legutóbbi ülésén módosította az egyéb munkahelyekkel kapcsolatos álláspontját. Eszerint a nem közhatalmi szerveknél a különböző pártok azonos feltételek mellett hozhatnak létre szervezeteket, de azok munkaidőben nem folytathatnak politikai tevékenységet, nem épülhetnek bele a munkahelyek szervezeti, vezetési rendszerébe, nem hozhatnak a munkahelyekre irányadó határozatokat. Az ellenzéki kerekasztal részéről Antall József kifejtette: az EKA-t váratlanul érte a KB módosító javaslata. Az ellenzék álláspontja szerint a munkahelyeken semmiféle párt sem működhet. Megkérdezte Pozsgay Imrét, mi a kormány álláspontja ebben a kérdésben, hiszen a párttörvény tervezetét a kormány fogja majd előterjeszteni. Pozsgay Imre a kérdést indokoltnak tartotta, de választ csak a következő kormányülés után ad. A harmadik oldal egyetértett azzal, hogy a munkahelyeken ne működhessenek pártszervezetek. Az EKA részéről Orbán Viktor kijelentette, hogy erről a kérdésről az ellenzék csak csomag részeként tárgyal; nem fogadja el az MSZMP-nek azt a javaslatát, hogy a fegyveres testületeknél 1990. december 31-ig még működhessenek pártszervezetek. Miután a három oldalnak nem sikerült egyezségre jutnia a pártok munkahelyi működéséről, illetve az onnan való kivonulásról, a kérdés megvitatását elhalasztották a következő középszintű tárgyalásra. Konszenzus született viszont a pártok külföldi finanszírozásával kapcsolatban. Ennek lényege, hogy pártok más pártoktól nem fogadhatnak el támogatást, miként névtelen adományt sem. Valamennyi külföldről befolyt összeget nyilvánosságra kell hozni az adományozó nevének megjelölésével. Az EKA kérte, hogy a túlzott bürokrácia elkerülése végett egy alsó limitet állapítsanak meg, amely alatt felesleges az adományozó nevének nyilvánosságra hozatala. Erről a szakértők még tovább tárgyalnak. A középszintű politikai egyeztető tárgyalások szerdán folytatódnak. (MTI)
1989. szeptember 4., hétfő 21:26
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|