|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MSZMP tiltakozása
"A Munkáspárt felhábordását fejezi ki Kéri
Kálmán képviselő kijelentése miatt, amely meghamisítja a múltat,
rágalmazza a Szovjetuniót, semmibe veszi az antifasiszta harc
értékeit. A Munkáspárt elvárja, hogy az Országgyűlés és a kormány
hivatalosan foglaljon állást a kijeletéssel kapcsolatban
."
SZER, Forgószínpad:
Bűnözés Észak-Magyarországon
"Amíg két éve még azt jósolgatták bűnügyi szakemberek, hogy az
évi bűncselekmények száma egyhamar nem éri el a bűvösnek hitt és
mondott 200 ezres határt, addig a tények mást mutatnak: az alvilág
hamar kijózanította a túlzottan optimistákat, s már tavaly is több
mint 250 ezer bűntettet követtek el hazánkban.
A számok Nógrádban is meredeken húznak felfelé. Csak betöréses
lopás annyi történt például idén az első öt hónapban, mint tavaly
egész évben. Ezt már kezdik, ha nem is megszokni, de elviselni a
nógrádiak.
Sokkal felháborítobb viszont, hogy sorra ölnek meg, vernek
félholtra idős, olykor magatehetetlen embereket - szinte semmiért.
"
|
|
|
|
|
|
|
Augusztus 20-i ünnepségek (41. rész)
|
A válaszolók között volt Szűrös Mátyás, az Országgyűlés elnöke, a délelőtti nagygyűlés szónoka, továbbá Vastagh Pál, az MSZMP Politikai Intéző Bizottságának tagja, a Csongrád Megyei Pártbizottság első titkára, aki a pártingatlanok helyzetére vonatkozó kérdésre válaszolva elmondta: hamarosan elkészül az országos vagyonmérleg és majd ennek alapján a kormány feladata lesz az igények kielégítése. Tapssal jelezték a fórum résztvevői egyetértésüket azokkal a véleményekkel, amelyek szerint szünjenek meg a munkahelyi pártszervezetek és a munkaidőt se használják a jövőben politizálásra. Ugyancsak politikai fórumot tartottak Mátészalkán, ahol a Szabolcs-Szatmár megyei központi ünnepséget követően a rendezvény szónoka Jassó Mihály, az MSZMP Politikai Intéző Bizottságának tagja, a Budapesti Pártbizottság első titkára válaszolt az érdeklődők kérdéseire. Az MDF beregi szervezete pedig a Vásárosnamény-Gergelyugornyai Tisza-parton tartott közéleti fórumot. Nagygyűlést tartott augusztus 20-án a kisgazdapárt Békés megyei szervezete; a békéscsabai rendezvényen ismertették a párt programját, amelyben egyebek között a földtulajdon újrarendezését követelik. A Baranya megyei Bóly nagyközségben az MSZMP és a helyi állami és társadalmi szervezetek közösen rendezték meg az augusztus 20-i programot; az ünnepi nagygyűlésen Hámori Csaba, az MSZMP Politikai Intéző Bizottságának tagja, a párt Pest Megyei Bizottságának első titkára mondott beszédet, majd politikai, ifjúsági fórumot rendeztek, amelyen részt vett Maróthy László környezetvédelmi és vízgazdálkodási miniszter - aki korábban, miként Hámori Csaba is, a KISZ KB első titkára volt - továbbá Nagy Imre, a DEMISZ elnöke. Szent István-napi és új kenyér ünnepséget rendezett Debrecenben a Független Kisgazda, Földmunkás és Polgári Párt Hajdú-Bihar megyei szervezete. A nagyerdőben megtartott szabadtéri programon a házigazdák mellett további négy megye - Békés, Borsod, Heves és Szolnok - kisgazdapárti küldöttei is résztvettek, s jelen voltak a helyi ellenzéki kerekasztalba tömörült szervezetek képviselői is. (folyt.köv.)
1989. augusztus 20., vasárnap 22:00
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|