|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MSZMP tiltakozása
"A Munkáspárt felhábordását fejezi ki Kéri
Kálmán képviselő kijelentése miatt, amely meghamisítja a múltat,
rágalmazza a Szovjetuniót, semmibe veszi az antifasiszta harc
értékeit. A Munkáspárt elvárja, hogy az Országgyűlés és a kormány
hivatalosan foglaljon állást a kijeletéssel kapcsolatban
."
SZER, Forgószínpad:
Bűnözés Észak-Magyarországon
"Amíg két éve még azt jósolgatták bűnügyi szakemberek, hogy az
évi bűncselekmények száma egyhamar nem éri el a bűvösnek hitt és
mondott 200 ezres határt, addig a tények mást mutatnak: az alvilág
hamar kijózanította a túlzottan optimistákat, s már tavaly is több
mint 250 ezer bűntettet követtek el hazánkban.
A számok Nógrádban is meredeken húznak felfelé. Csak betöréses
lopás annyi történt például idén az első öt hónapban, mint tavaly
egész évben. Ezt már kezdik, ha nem is megszokni, de elviselni a
nógrádiak.
Sokkal felháborítobb viszont, hogy sorra ölnek meg, vernek
félholtra idős, olykor magatehetetlen embereket - szinte semmiért.
"
|
|
|
|
|
|
|
Soproni rendezvény - tömeges szökés
|
Pach Ferenc, az MTI tudósítója jelenti:
Bécs, 1989. augusztus 19. szombat (MTI-tud) - Több mint kétszáz NDK-beli állampolgár rohant át szombaton magyar területről Ausztriába, amikor a Páneurópai Mozgalom és a Magyar Demokrata Fórum határ menti rendezvénye keretében kinyitottak egy, máskor zárva tartott kaput.
Az APA osztrák hírügynökség helyszíni beszámolója szerint a keletnémetek valósággal átgázoltak azokon az osztrákokon, akik az erre az alkalomra kinyitott kapun Sopronba akartak menni az osztrák-magyar közös rendezvényre. A két rendező szervezet külön kérésére a határ menti ,,Páneurópai Piknik,, résztvevőinek nyitották ki a kaput, hogy a határ nemlétét jelképesen bizonyítandó, ne a hivatalos határátkelőhelyen menjenek át. A határon átrohant keletnémetek úgy nyilatkoztak, hogy röplapokból szereztek tudomást a rendezvényről. Előzőleg már több ízben sikertelen kísérletet tettek arra, hogy Magyarországról Ausztriába szökjenek. +++
1989. augusztus 19., szombat 17:04
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Soproni rendezvény - 2.
|
Bécs, Bonn, 1989. augusztus 19. szombat (MTI-tud) - A Sopronnál átszökött NDK-beli állampolgárokat az osztrák hatóságok autóbuszokkal Bécsbe szállították. Az NSZK bécsi nagykövetsége arról tájékoztatta az APA osztrák hírügynökséget, hogy mintegy kétszáz személyt vártak, s még szombaton ellátják őket a szükséges papírokkal, pénzzel, így még aznap este továbbutazhatnak az NSZK-ba. Az osztrák belügyminisztérium semmifajta felvilágosítást nem volt hajlandó adni az APA-nak a magyar-osztrák határon történt tömeges szökésről.
A berlini RIAS rádióadó tudósítójának értesülése szerint az átszökött NDK-állampolgárok száma később nőtt és háromszáz-ötszáz közötti lehet. Mint az MTI bonni tudósítója jelentette, a Deutschlandfunk és a Westdeutsche Rundfunk (WRD) nyugatnémet rádióállomások, amelyek szombaton délután több alkalommal híreik élén számoltak be a történtekről, ,,többszáz,, menekülőről szóltak. A Deutschlandfunk jelentése szerint a keletnémet kitelepülők humanitárius problémáinak megoldásával foglalkozó Wolfgang Vogel NDK ügyvéd szombaton bajorországi nyaralóhelyén felkereste Hans-Jochen Vogelt, a Német Szociáldemokrata Párt elnökét és parlamenti csoportjának vezetőjét. Noha egy SPD-szóvivő szerint ,,magánjellegű családi találkozóról,, volt szó, a felek a jelenlegi menekültkérdésről is hasznos véleménycserét folytattak. A berlini ügyvédről köztudomású, hogy Erich Honecker, az NDK párt- és állami vezetője bizalmasának számít.+++
1989. augusztus 19., szombat 19:38
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|