|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MSZMP tiltakozása
"A Munkáspárt felhábordását fejezi ki Kéri
Kálmán képviselő kijelentése miatt, amely meghamisítja a múltat,
rágalmazza a Szovjetuniót, semmibe veszi az antifasiszta harc
értékeit. A Munkáspárt elvárja, hogy az Országgyűlés és a kormány
hivatalosan foglaljon állást a kijeletéssel kapcsolatban
."
SZER, Forgószínpad:
Bűnözés Észak-Magyarországon
"Amíg két éve még azt jósolgatták bűnügyi szakemberek, hogy az
évi bűncselekmények száma egyhamar nem éri el a bűvösnek hitt és
mondott 200 ezres határt, addig a tények mást mutatnak: az alvilág
hamar kijózanította a túlzottan optimistákat, s már tavaly is több
mint 250 ezer bűntettet követtek el hazánkban.
A számok Nógrádban is meredeken húznak felfelé. Csak betöréses
lopás annyi történt például idén az első öt hónapban, mint tavaly
egész évben. Ezt már kezdik, ha nem is megszokni, de elviselni a
nógrádiak.
Sokkal felháborítobb viszont, hogy sorra ölnek meg, vernek
félholtra idős, olykor magatehetetlen embereket - szinte semmiért.
"
|
|
|
|
|
|
|
Nem született egyezség a miskolci politikai egyeztető tárgyalásokon
|
1989. július 17., hétfő - Az MSZMP Miskolci Városi Bizottsága és a Miskolci Ellenzéki Szervezetek Egyeztető Bizottsága közötti kétoldali tárgyalások hétfőn megtartott második fordulójának eredeti napirendjén a sajtónyilvánosság kérdésköre, különféle társadalmi bizottságok létrehozása, a választásokra való felkészülés és végezetül a párt városi bizottságának kezelésében lévő vagyon sorsa szerepelt. A ,,kerekasztalnál,, az MDF, a Szabad Demokraták Szövetsége, a Szociáldemokrata Párt, a Független Kisgazda-, Földmunkás és Polgári Párt, valamint a FIDESZ helyi szervezetének ügyvivői, szakértői, illetve az MSZMP Miskolci Városi Bizottságának tárgyaló csoportja foglalt helyet.
Az ellenzék képviselői a sajtónyilvánossággal kapcsolatban az esélyegyenlőség fontosságát hangsúlyozták, s mint mondták nem kegyként, hanem jogként tartanak igényt arra, hogy helyet kapjanak a helyi sajtóban. Buyik Zsolt, az MSZMP Miskolci Városi Bizottságának titkára ezzel összefüggésben kifejtette: abban az átmeneti időszakban, amíg az újonnan alakult pártok, szervezetek nem rendelkeznek a saját lap alapításához szükséges feltételekkel, a Déli Hírlap hasábjain biztosítják számukra a publikálás lehetőségét. A lap rendszeresen hírt ad az ellenzéki szervezetek mozgalmi-szervezeti eseményeiről, tudósít a rendezvényeikről, heti egy alkalommal pedig állandó rovatban közli állásfoglalásaikat. Ugyanakkor kijelentette, hogy a városi pártbizottság nem hajlandó lemondani a miskolci Déli Hírlap tulajdonjogáról. Az utóbbi kérdésben az álláspontok összeegyeztethetetlenné váltak. A tárgyaló felek többszöri szünet, illetve konzultáció után felfüggesztették a semmiféle eredménnyel nem kecsegtető megbeszélést, s úgy határoztak: szakértői szinten folytatják a megbeszéléseket. A többi, eredetileg tervezett kérdés már szóba sem került. (MTI)
1989. július 17., hétfő 20:46
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|