|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MSZMP tiltakozása
"A Munkáspárt felhábordását fejezi ki Kéri
Kálmán képviselő kijelentése miatt, amely meghamisítja a múltat,
rágalmazza a Szovjetuniót, semmibe veszi az antifasiszta harc
értékeit. A Munkáspárt elvárja, hogy az Országgyűlés és a kormány
hivatalosan foglaljon állást a kijeletéssel kapcsolatban
."
SZER, Forgószínpad:
Bűnözés Észak-Magyarországon
"Amíg két éve még azt jósolgatták bűnügyi szakemberek, hogy az
évi bűncselekmények száma egyhamar nem éri el a bűvösnek hitt és
mondott 200 ezres határt, addig a tények mást mutatnak: az alvilág
hamar kijózanította a túlzottan optimistákat, s már tavaly is több
mint 250 ezer bűntettet követtek el hazánkban.
A számok Nógrádban is meredeken húznak felfelé. Csak betöréses
lopás annyi történt például idén az első öt hónapban, mint tavaly
egész évben. Ezt már kezdik, ha nem is megszokni, de elviselni a
nógrádiak.
Sokkal felháborítobb viszont, hogy sorra ölnek meg, vernek
félholtra idős, olykor magatehetetlen embereket - szinte semmiért.
"
|
|
|
|
|
|
|
Magyar-csehszlovák viszony
|
Magyar-csehszlovák viszony SZER -------------------------- München, 1989. május 25. Világhíradó Semmiféle ellentét nem tapasztalható, nagyon baráti, konstruktív szellemben tárgyalt egymással Németh Miklós és Adamec csehszlovák miniszterelnök - ezek a csehszlovák kormány szóvivőjének szavai. Most Tamás Gáspár Miklóst kérdezem, mi a véleménye a prágai tárgyalásokról. - Tegnap Németh Miklós magyar miniszterelnök Prágában tárgyalt. Méghozzá olyasmiről tárgyalt, amiről az ember azt gondolná, hogy már nem is kell róla tárgyalnia. Egyébként a megbeszélésekről kiadott sajtóközlemények és a miniszterelnök rádióinterjúja elárulja: a magyar és a csehszlovák kormány- s pártvezetők arról beszélgettek, hogy mi is a teendő a bős-nagymarosi vízlépcsővel kapcsolatban. A közönség és a naív megfigyelők azt gondolták volna, hogy a meggondolások meglehetősen feleslegesek, hiszen - ha jól tudjuk - a magyar kormány úgy döntött, a bős-nagymarosi vízlépcsőből nem lesz semmi. Kérdés tehát, hogy az a szakértői munkacsoport - melyet miniszterelnök-helyettesek vezetésével Prágában és Budapesten is felállítanak a környezetvédelmi, szeizmológiai, mindenféle egyéb problémák megvizsgálására - tulajdonképpen milyen feladat előtt áll. Lehetséges volna, hogy a magyar kormánynak az építkezés felfüggesztését előíró döntését is felül lehet vizsgálni? Lehetséges, hogy itt a magyar kormány meghátrál? Lehetséges az is, hogy a magyar kormány nem tudja, mit csinál? Lehetséges az, hogy a magyar kormány porhintésre vállalkozik a csehszlovák partnerral szemben, és felállítja ezt a szakértői bizottságot azért, hogy a Prágában tapasztalható politikai türelmetlenséget enyhítse? (folyt.)
1989. május 25., csütörtök
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|