|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MSZMP tiltakozása
"A Munkáspárt felhábordását fejezi ki Kéri
Kálmán képviselő kijelentése miatt, amely meghamisítja a múltat,
rágalmazza a Szovjetuniót, semmibe veszi az antifasiszta harc
értékeit. A Munkáspárt elvárja, hogy az Országgyűlés és a kormány
hivatalosan foglaljon állást a kijeletéssel kapcsolatban
."
SZER, Forgószínpad:
Bűnözés Észak-Magyarországon
"Amíg két éve még azt jósolgatták bűnügyi szakemberek, hogy az
évi bűncselekmények száma egyhamar nem éri el a bűvösnek hitt és
mondott 200 ezres határt, addig a tények mást mutatnak: az alvilág
hamar kijózanította a túlzottan optimistákat, s már tavaly is több
mint 250 ezer bűntettet követtek el hazánkban.
A számok Nógrádban is meredeken húznak felfelé. Csak betöréses
lopás annyi történt például idén az első öt hónapban, mint tavaly
egész évben. Ezt már kezdik, ha nem is megszokni, de elviselni a
nógrádiak.
Sokkal felháborítobb viszont, hogy sorra ölnek meg, vernek
félholtra idős, olykor magatehetetlen embereket - szinte semmiért.
"
|
|
|
|
|
|
|
Fidesz-nap
|
1989. április 22., szombat - A választásokról rendezett vita volt a fő eseménye a szombati Fidesz-napnak. A vitában hét párt, illetve mozgalom képviselője vett részt: Hardy Péter (Független Kisgazdapárt), S. Hegedűs László (Magyar Néppárt), Kovács László (MSZDP), Forgács Imre (MSZMP), Szabad György (Magyar Demokrata Fórum), Magyar Bálint (SZDSZ) és Orbán Viktor (Fidesz). A résztvevők ismertették elgondolásaikat arról, hogy mikor és hogyan képzelik el a szabad választások megtartását. Elmondták, hogy milyen program alapján kíván indulni a választáson az általuk képviselt párt vagy szervezet. Egyetértés mutatkozott abban, hogy a választások megtartása előtt meg kell egyezni a minden fél számára elfogadható választási törvényben. Szó volt arról, hogy a választásokra egyelőre egyetlen párt vagy mozgalom sincs kellőképpen felkészülve, ezért annak előrehozása teljesen indokolatlan lenne. Jelentős vita alakult ki a választási esélyegyenlőség megteremtését illetően. A részt vevő alternatív szervezetek képviselői szerint ehhez arra van szükség, hogy minden fél megfelelő eszközökkel és infrastruktúrával rendelkezhessen a választásokig. A Fidesz-nap programjában délelőtt sportrendezvények szerepeltek, ezen kívül a Fekete Doboz és a Balázs Béla Filmstúdió filmjeit tekinthették meg az érdeklődők. A program délután koncertekkel folytatódik, este pedig táncház zárja a Fidesz-napot. (MTI)
1989. április 22., szombat 18:03
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|