|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MSZMP tiltakozása
"A Munkáspárt felhábordását fejezi ki Kéri
Kálmán képviselő kijelentése miatt, amely meghamisítja a múltat,
rágalmazza a Szovjetuniót, semmibe veszi az antifasiszta harc
értékeit. A Munkáspárt elvárja, hogy az Országgyűlés és a kormány
hivatalosan foglaljon állást a kijeletéssel kapcsolatban
."
SZER, Forgószínpad:
Bűnözés Észak-Magyarországon
"Amíg két éve még azt jósolgatták bűnügyi szakemberek, hogy az
évi bűncselekmények száma egyhamar nem éri el a bűvösnek hitt és
mondott 200 ezres határt, addig a tények mást mutatnak: az alvilág
hamar kijózanította a túlzottan optimistákat, s már tavaly is több
mint 250 ezer bűntettet követtek el hazánkban.
A számok Nógrádban is meredeken húznak felfelé. Csak betöréses
lopás annyi történt például idén az első öt hónapban, mint tavaly
egész évben. Ezt már kezdik, ha nem is megszokni, de elviselni a
nógrádiak.
Sokkal felháborítobb viszont, hogy sorra ölnek meg, vernek
félholtra idős, olykor magatehetetlen embereket - szinte semmiért.
"
|
|
|
|
|
|
|
A Le Monde Bihari interjújáról
|
(Nyitrai János) München, 1989. február 17. (SZER, Nemzetközi sajtószemle) - A vezető francia politikai napilap, a Le Monde tudósítója mint a magyar ellenzék egyik legkiemelkedőbb személyiségét mutatja be Bihari Mihályt, akitől megkérdezte, hogyan képzeli el az esetleges többpártrendszerű magyar politikai életet. A válasz így hangzik; - Négy-öt politikai partra van szükségünk, ezek a Következők lennének: a Szociáldemokrata Párt, amely a legnagyobb politikai mozgalomnak Ígérkezik, s a Magyar Szocialista Munkáspárt százezer tagja lenne kész csatlakozni hozzá; az 1987-ben alapított Magyar Demokrata Fórum, amely számszerűleg a legnagyobb alternatív csoport; egy agrárpárt, egy igazi parasztpárt, amelynek előképe a jelenlegi Veres Péter Társaság; a Szabad Demokraták Szövetsége, amely az értelmiségiek, a radikális demokraták pártja lenne. Kézenfekvőleg, - folytatja a Le Monde-nak adott nyilatkozatában Bihari Mihály - felmerül a kérdés: mi történnék az MSZMP-vel? Két vagy három pártra szakadna, éspedig egy ortodox konzervatív kommunista pártra; egy igazi leninista kommunista pártra, amelyet. olyan, a demokratikus centralizmus alapján álló kommunisták vezetnének, mint Grósz Károly vagy Németh Miklós; egy reformátor kommunista vagy szociálreformista pártra, amelyet Pozsgay Imre vagy Nyers Rezső vagy a kettő együtt vezetne. A Szociáldemokrata Párt és a reformista kommunista párt - gondja továbbmenőleg Bihari Mihály a Le Monde tudósítójának - szövetséget köthetnének, koalíciót alakíthatnának, de úgy, hogy kizárják a 40 évvel ezelőtti fúzió megismétlődésének lehetőségét. Ez lenne a legnagyobb kihívás az MSZMP számára. Bihari Mihály - jegyzi meg a Le Monde tudósítója - most a Szociáldemokrata Párt programját dolgozza ki, amelyet március, elsején fog előterjeszteni. Barátai azt kérték ettől az értelmiségi körökben nagyon tisztelt briliáns politológus egyetemi tanártól, hogy legyen az új Szociáldemokrata Párt főtitkára. Bihari Mihály azt állítja, hogy még habozik. Meg akartam volna várni - jelenti ki - az MSZMP hasadását, ami bekövetkezhetett volna a február 10-i és 11-i plénumon. de ez nem történt meg. Most a közeli jövőre nem látok pártszakadási lehetőséget. A Le Monde tudósítója még hozzáfűzi, hogy a Szociáldemokrata Párt - amelynek elnöke Révész András, a part egyik történelmi vezetője, és amely már megkapta a Szocialista Internacionálé támogatását - készül arra, hogy amint az törvényesen lehetővé válik, hivatalosan bejegyeztesse magát. +++
1989. február 17., péntek
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|