![](../img/spacer.gif) |
![](../img/spacer.gif) |
|
![](../img/spacer.gif) |
![](../img/spacer.gif) |
|
![](../img/spacer.gif) |
![](../img/spacer.gif) |
OS:
Az MSZMP tiltakozása
"A Munkáspárt felhábordását fejezi ki Kéri
Kálmán képviselő kijelentése miatt, amely meghamisítja a múltat,
rágalmazza a Szovjetuniót, semmibe veszi az antifasiszta harc
értékeit. A Munkáspárt elvárja, hogy az Országgyűlés és a kormány
hivatalosan foglaljon állást a kijeletéssel kapcsolatban
."
SZER, Forgószínpad:
Bűnözés Észak-Magyarországon
"Amíg két éve még azt jósolgatták bűnügyi szakemberek, hogy az
évi bűncselekmények száma egyhamar nem éri el a bűvösnek hitt és
mondott 200 ezres határt, addig a tények mást mutatnak: az alvilág
hamar kijózanította a túlzottan optimistákat, s már tavaly is több
mint 250 ezer bűntettet követtek el hazánkban.
A számok Nógrádban is meredeken húznak felfelé. Csak betöréses
lopás annyi történt például idén az első öt hónapban, mint tavaly
egész évben. Ezt már kezdik, ha nem is megszokni, de elviselni a
nógrádiak.
Sokkal felháborítobb viszont, hogy sorra ölnek meg, vernek
félholtra idős, olykor magatehetetlen embereket - szinte semmiért.
"
|
|
![](../img/spacer.gif) |
|
![](../img/spacer.gif) |
![](../img/spacer.gif) |
![](../img/1989_icon.gif) |
![](../img/spacer.gif)
- Választások magyar módra - 9. folyt.
|
![](../img/spacer.gif)
- Hogyan látja ezt Lukács Miklós, a Kereszténydemokrata Néppárt egyik vezetője? - Egyetértek azokkal, amiket Krassó György mondott, ami a közeljövőre vonatkozik, hosszú távon azonban szerintem ki fog alakulni egy két pólusú váltógazdálkodás a politikában. Persze azt nehéz lenne még megmondani, hogy az egyik és a másik póluson ki fog elhelyezkedni, de én el tudom képzelni, hogy a Pozsgay Imre által vezetett MSZMP és a Szociáldemokrata Párt közeledni fog egymáshoz, esetleg hozzájuk vonzódik a Magyar Demokrata Fórum, illetve annak az egyik szárnya, ez alkotná az egyik pólust. A másik pólus pedig még kiszámíthatatlanabb, de el tudom képzelni, hogy ez egy bizonyos kereszténydemokrata színezetű pólus lesz. Én úgy látom, hogy hosszú távon ez a politikának a jövője, ez nemcsak Magyarországon, és természetesen még máshol is. Ezt máshol is megfigyelhetjük, itt Angliában is például, és el tudom képzelni, hogy lesz még egy harmadik pólusa is ennek a politikának, egy liberálisabb, radikálisabb pólus. Hogy melyik milyen erős lesz, még nem tudom, de véleméyem szerint efelé haladunk, és ez mindenképpen azt fogja eredményezni, hogy a Szociáldemokrata Párt, illetve a megreformált MSZMP közelebb fog kerülni egymáshoz. - Schöpflin György? - Tulajdonképpen ezzel én nagyobbára egyetértek, ami a jövőt illeti, én csak ettől a rövid távtól félek egy kicsit, hogy esetleg - és voltaképpen Krassó György utalt erre most, pár perccel ezelőtt - ezek a létező pártok nagyon törékenyek, és esetleg a választási kampány idején vagy még azelőtt szétesnek, szétbomlanak és akkor egy sokkal erősebb, újjászületett MSZMP, MSZP, vagy bármi legyen, ilyen párttal kell majd szembenézni a választóknak, és minden valószínűség szerint a legfontosabb eleme lesz ennek a koalíciós kormánynak. (folyt.)
1989. július 30., vasárnap
|
![](../img/spacer.gif)
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
![](../img/spacer.gif) |
|
|