|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MSZMP tiltakozása
"A Munkáspárt felhábordását fejezi ki Kéri
Kálmán képviselő kijelentése miatt, amely meghamisítja a múltat,
rágalmazza a Szovjetuniót, semmibe veszi az antifasiszta harc
értékeit. A Munkáspárt elvárja, hogy az Országgyűlés és a kormány
hivatalosan foglaljon állást a kijeletéssel kapcsolatban
."
SZER, Forgószínpad:
Bűnözés Észak-Magyarországon
"Amíg két éve még azt jósolgatták bűnügyi szakemberek, hogy az
évi bűncselekmények száma egyhamar nem éri el a bűvösnek hitt és
mondott 200 ezres határt, addig a tények mást mutatnak: az alvilág
hamar kijózanította a túlzottan optimistákat, s már tavaly is több
mint 250 ezer bűntettet követtek el hazánkban.
A számok Nógrádban is meredeken húznak felfelé. Csak betöréses
lopás annyi történt például idén az első öt hónapban, mint tavaly
egész évben. Ezt már kezdik, ha nem is megszokni, de elviselni a
nógrádiak.
Sokkal felháborítobb viszont, hogy sorra ölnek meg, vernek
félholtra idős, olykor magatehetetlen embereket - szinte semmiért.
"
|
|
|
|
|
|
|
Pozsgay - visszhang 3.
|
Az olasz sajtó azonnal felfigyelt az 1956-os eseményekről alkotott újszerű értékelésre. A lapok idézik Pozsgay Imre nyilatkozatát, s utalnak arra, hogy az értékelés az MSZMP KB által megbízott albizottság munkájának eredménye. ,,Pozsgay Imre az első magyar vezető, aki elhatárolta magát a sommás ellenforradalom minősítéstől,, - mutat rá a L,Unitá, a La Repubblica és több más vezető újság is. ,,A történelmi átértékelés része annak a mélyreható átalakulási folyamatnak, amely ma Magyarországon zajlik - írják. Kiemelik a lapok Pozsgaynak azt a kijelentését is, hogy 56 történelmi átértékelésével ,,közeledett egymáshoz a politika, a tudomány és a közvélemény nézete e kérdésben,,. Valamennyi svéd tömegtájékoztatási eszköz beszámolt Pozsgay Imre rádiónyilatkozatáról. A kommnentárok kiemelik: először fordult elő a szocialista országok történetében, hogy egy kommunista vezető ellenforradalom helyett népfelkelésként értékelte az 1956-os magyarországi eseményeket. Finnországban a Helsingen Sanomat ,,56 újraaértékelése,, címmel az AP amerikai hírügynökség híre alapján ismertette Pozsgay nyilatkozatát. Úgy fogalmazott: a magyar vezetés legreformszelleműbb tagjának tartott Pozsgay Imre kijelentette, hogy az 56-os eseményeket népfelkelésnek kell tekinteni. ,,A történelem átértékelése,, , ,,Pozsgay Imre Nagy Imréről és 1956-ról,, , ,,1956 újjáértékelése,, - ilyen és ehhez hasonló címek alatt ismertetik a hétfői lengyel napilapok Pozsgay Imrének a 168 óra című rádióműsorban tett nyilatkozatát 1956-ról és Nagy Imre értékeléséről. A lapok részletesen idézik Pozsgay Imre szavait arról, hogy az MSZMP-nek meg kell tanulnia az együttélést más pártokkal. +++
1989. január 30., hétfő 19:27
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|