|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Világhíradó:
A költségvetés vitája
"Balás István rögtön
meghökkentő kijelentéssel kezdte. Szerinte a költségvetést - melyről
már napok óta vitáznak - a képviselők kétharmada el sem olvasta. A
megdöbbentő állítást, illetve annak valós mivoltát viszont
képviselőtársai védelmében rögtön meg is indokolta. Pár évvel
ezelőtt, még a pártállam idején volt olyan, hogy a teljes
költségvetés-tervezet elfért egy gépelt oldalon, ez most 1000 oldal,
sűrűn tele számadatokkal, statisztikákkal. Ezt még elolvasni is
komoly erőfeszítésbe kerül, matematikai érzék és hozzáértés nélkül
pedig szinte megérthetetlen. De tudomásul kell venni, hogy egy
részletes költségvetés ilyen kell, hogy legyen.
Az Alkotmányjogi Bizottság elnöke szerint a módosítási
indítványok többnyire átfedik egymást, s nem is lényegre törőek,
hiszen a költségvetés egészét ért bírálatok csupán átcsoportosítási
szándékokat jeleznek és a másik tételbe helyezendő összegek nem
haladják meg az 5-6 százalékot. Az MDF és az MSZP átcsoportosítási
indítványai között például a különbség összesen a költségvetés egy
százaléka. "
|
|
|
|
|
|
|
Ellenzék a költségvetésről
|
-------------------------
München, 1990. december 30. (SZER, Világhíradó) - Barát Edina egy ellenzéki képviselőt kérdezett a költségvetési vitáról.
- Soós Károly Attillától, az SZDSZ képviselőjétől kérdeztem, hogy az eddigi szavazások alapján álláspontja szerint mi az ami a legaggasztóbb, hogy benne lesz a költségvetésben, illetve mi az aminek esetleg örülni lehet?
- Úgy látjuk, hogy sajnos nem történt közeledés a mi álláspontunkhoz, a kormány semmiféle kompromisszum-készséget nem mutat és a kormánykoalíció képviselői mindíg a kormánnyal szavaznak. Egy ponton tértek el ettől, ahol megszavazták a közművelődési és más hasonló területek dolgozóinak egy nagyobb béremelését. Minden más esetben a többség megszavazta a kormány álláspontját, még akkor is, hogy ha a Költségvetési Bizottságnak egyes esetekben ettől eltérő véleménye volt és az is egy kormánytöbbségi álláspont, mert úgye a Költségvetési Bizottságban kormánytöbbség van.
Mi azt tartjuk igazán aggasztónak, hogy a honvédelmi kiadásoknál nem sikerült az általunk kívánatos, nyilvánvalóan ésszerű és lehetséges csökkentéseket magavalósítani. Továbbá, hogy nagyon kis mértékben csökkent csak a biztonsági hivatalok költségvetése. Ez azt jelenti, hogy ezeken a területeken a túlköltekezés fönnmarad és nem keletkezik tartalék arra, hogy szociális és önkormányzati célokra valamilyen pénzt ki lehessen hasítani.
- Egészében véve az SZDSZ ezzel a 24 milliárd forintnyi összeggel, amely tulajdonképpen azt mutatja, hogy kompromisszum született, ezek szerint nem elégedett? (folyt.)
1990. december 30., vasárnap
|
Vissza »
|
|
- Ellenzék a költségvetésről - 3/1. - folyt.
|
- Nem vagyunk elégedettek. Nem igazi kompromisszum az, mert ott az történt, hogy mi javasoltunk nagyobb igazgatási kiadáscsökkentéseket és a kormánypártok kisebb mértékűeket és többnyire sajnos csak ezt az utóbbit fogadták el, úgyhogy ez nem igazán kompromisszum.
- Köszönöm szépen, Soós Károly Attilát az SZDSZ gazdasági szakértőjét, képviselőjét hallották. +++
1990. december 30., vasárnap
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|