|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Világhíradó:
A költségvetés vitája
"Balás István rögtön
meghökkentő kijelentéssel kezdte. Szerinte a költségvetést - melyről
már napok óta vitáznak - a képviselők kétharmada el sem olvasta. A
megdöbbentő állítást, illetve annak valós mivoltát viszont
képviselőtársai védelmében rögtön meg is indokolta. Pár évvel
ezelőtt, még a pártállam idején volt olyan, hogy a teljes
költségvetés-tervezet elfért egy gépelt oldalon, ez most 1000 oldal,
sűrűn tele számadatokkal, statisztikákkal. Ezt még elolvasni is
komoly erőfeszítésbe kerül, matematikai érzék és hozzáértés nélkül
pedig szinte megérthetetlen. De tudomásul kell venni, hogy egy
részletes költségvetés ilyen kell, hogy legyen.
Az Alkotmányjogi Bizottság elnöke szerint a módosítási
indítványok többnyire átfedik egymást, s nem is lényegre törőek,
hiszen a költségvetés egészét ért bírálatok csupán átcsoportosítási
szándékokat jeleznek és a másik tételbe helyezendő összegek nem
haladják meg az 5-6 százalékot. Az MDF és az MSZP átcsoportosítási
indítványai között például a különbség összesen a költségvetés egy
százaléka. "
|
|
|
|
|
|
|
Svájc: vízum csak meghívólevélre bolgároknak, lengyeleknek,
románoknak
|
Bern, 1990. december 30. vasárnap (AFP) - Január 1-jétől
csak azok a bolgár, lengyel és román állampolgárok kaphatnak
túristavízumot Svájcba, akik meghívólevéllel rendelkeznek -
jelentette be vasárnap Bernben az igazságügyi és rendőrminisztérium
szóvivője. Az intézkedéssel azt kívánják megakadályozni, hogy
növekedjen a menedékjogot kérők, illetve az illegális munkavállalók
száma.
Svájc szófiai, varsói és bukaresti nagykövetségét már júliusban utasították, hogy ,,gyanús esetekben,, ragaszkodjanak a meghívólevél bemutatásához. Az utazási korlátozások február 1-jén elrendelt enyhítése után ugyanis ugrásszerűen megnőtt az országban illegálisan munkát vállaló kelet-európaiak száma.+++
1990. december 30., vasárnap 17:27
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|