|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az FKgP nyilatkozata
"... a Független Kisgazdapárt az ország kényes
pénzügyi egyensúlyáért és kormányozhatóságáért érzett felelősségtől
vezérelve a teljes rendszerváltás összes nehézségeit figyelembe véve
országgyűlési képviselőinek azt ajánlja, esetleges ellenvéleményüket
félretéve a koalíciós vállalástól vezéreltetve szavazzák meg a
költségvetést.
"
SZER, Forgószínpad:
A stradivari titka
"Stradivari saját fiai, Francesco és Omobono, akik 1737-ben
átvették apjuk Antonio örökségét, sem tudtak olyan mesterműveket
kreálni mint apjuk. Sőt, mondják a szakértők, maga Antonio
Stradivari sem volna képes ma ugyanolyan hegedűket előállítani, mint
amilyeneket a XVII. és XVIII. század fordulója körül készített
Cremonában.
A művészi hegedűk fővárosának levegőjét is megrontotta a szmog.
A fa minősége sem az, ami Stradivari idejében volt, és sok egyéb
alapvető körülmény is megváltozott. "
|
|
|
|
|
|
|
Grósz Károly Helsinkiben (3. rész)
|
A nap folyamán Kovács László külügyi államtitkár is megbeszéléseket folytatott. Ake Wihtol külügyi államtitkár kérésére a magyar diplomata ismertette az NDK menekültek problémájával kapcsolatos magyar álláspontot. Hangsúlyozta, hogy a megoldás természetesen az NDK elképzeléseitől, illetve a két német állam megállapodásától függ. Magyarország érdeke azonban az, hogy a megoldás összhangban legyen az emberi jogokkal kapcsolatos magyar felfogással. A főtitkári látogatás záróprogramjaként Hargita Árpád nagykövet fogadást adott Grósz Károly tiszteletére a nagykövetségen. Az eseményen - jelképezve a finn-magyar együttműködés továbbfolytatását - vegyes vállalat létrehozását rögzítő megállapodást írtak alá az Interbip egyesülés és a finn állami tudományos kutatóintézet képviselői. Az integrált áramköröket gyártó üzem Budapesten épül fel. A 60 millió dollár értékű beruházás gyártósorát - apportként - egy amerikai cég szállítja. Grósz Károly a késő délutáni órákban - hivatalos munkalátogatását befejezve - a MALÉV menetrendszerű járatán elindult Budapestre. +++
1989. szeptember 5., kedd 18:02
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|