|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az FKgP nyilatkozata
"... a Független Kisgazdapárt az ország kényes
pénzügyi egyensúlyáért és kormányozhatóságáért érzett felelősségtől
vezérelve a teljes rendszerváltás összes nehézségeit figyelembe véve
országgyűlési képviselőinek azt ajánlja, esetleges ellenvéleményüket
félretéve a koalíciós vállalástól vezéreltetve szavazzák meg a
költségvetést.
"
SZER, Forgószínpad:
A stradivari titka
"Stradivari saját fiai, Francesco és Omobono, akik 1737-ben
átvették apjuk Antonio örökségét, sem tudtak olyan mesterműveket
kreálni mint apjuk. Sőt, mondják a szakértők, maga Antonio
Stradivari sem volna képes ma ugyanolyan hegedűket előállítani, mint
amilyeneket a XVII. és XVIII. század fordulója körül készített
Cremonában.
A művészi hegedűk fővárosának levegőjét is megrontotta a szmog.
A fa minősége sem az, ami Stradivari idejében volt, és sok egyéb
alapvető körülmény is megváltozott. "
|
|
|
|
|
|
|
Munkásgyűlés a MÁV Járműjavító Üzemében (3. rész)
|
A főtitkár a továbbiakban arról beszélt, hogy sokáig a politikai intézményrendszer reformjától várták a gazdaság helyzetének javítását. Be kellett azonban látni, hogy ez rövid távon illúzió. Az átgondolt, a közmegegyezésen alapuló célokhoz igazodó politikai reform helyett a folyamatok most egyes pontokon elszabadulni látszanak. Egyre több a rögtönzés, az egymásnak ellentmondó szó és tett. A gazdaság gondjainak megoldása háttérbe szorult, s fennáll annak a veszélye, hogy a politikai reform-demagógia elnyomja azoknak a hangját, akik napi megélhetési gondokkal küzdenek. A szakszervezeteket komoly aggodalommal tölti el az is, hogy válságjelenségek tapasztalhatók a vezetésben, nincs egység a reformkoncepció értelmezésében, a szükséges lépések meghatározásában, kiéleződtek az ellentétek a hatalom megosztásának, gyakorlásának kérdéseiben, és az ország történelmi közelmúltjának megítélésében leegyszerűsítő, szélsőséges vélemények kerülnek egymással szembe. A szakszervezetek nem ellenzik a tisztázó vitákat, de féltik a kibontakozott demokráciát a szélsőségektől, a káosztól, illetve a visszarendeződéstől. A politikai vezetés problémái rontják a gazdasági kibontakozás esélyeit. A főtitkár a továbbiakban szólt a szakszervezeti mozgalom megújulásáról, feladatairól, az egység fenntartásának szükségességéről. Elítélően beszélt arról a politikai demagógiáról, amely kihasználva a tagság türelmetlenségét és kiábrándultságát, a SZOT-hoz tartozó szakszervezetek szétverése, szétszedése révén ígér jobbat, többet a szövetségben elérhetőnél. Ez nagyon veszélyes játék - figyelmeztetett. A kormány vagy a munkáltatók képviselői aligha tárgyalnának több száz szakszervezettel, a szétforgácsolt érdekvédelmi szervezetek pedig nem lennének képesek komoly megállapodásokra jutni. Az érdekvédelem nemcsak a SZOT és az ágazati szakszervezetek feladata, hanem a munkahelyi alapszervezeteké is. A konfliktusokat minden szinten vállalni kell. (folyt.köv.)
1989. február 7., kedd 18:11
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|